Halott a csend,
amiben járok,
leomló falak közt
romok és átok,
sűrű por lepi
a régi utcát,
valaki cipel
egy kopott urnát.
Benne van a múlt,
a derűs emlékek,
elfeledett könnyek,
sajgó szenvedések.
Egy letűnt gyermekkor
csodás világa,
egy felnövekvő élet
naiv ábrándja,
benne van a jelen
szomorú világa,
s tán benne van
a remény is,
hogy nem éltünk hiába!
Éled majd egy új kor,
éled majd egy új világ,
nem lesznek romok,
nem lesznek sziklák.
Ahol már senki sem konok,
senki sem zokog,
s nem lesznek a porban
üres lábnyomok.
S félelem nélkül
járnak majd az utcán,
de valaki kezében
ott lesz kopott urnám.

Merengve nézel az ablakon,
de nem látsz már túl a dombokon,
ott, ahol zöld-árnyas az erdő,
szelíden búg felette a szellő.

Hegyek ormán nyílik rőt virág,
s megcsillan azon a szép holdvilág,
Kárpátok ölében száll ott az ének,
Magyarok imái az égig felérnek!

Ezerévnyi sorsa hol jó, hol átkozott,
hunoknak vére elhullva áldozott,
vértezve indult olykor egy csatába,
viharral feszítse hitét keresztfára.

Ott, ahol a rónán délibáb játszik,
ott, ahol a Zselic néma könnyben ázik,
ahol hegedűszóra mulat a Magyar,
ahol emléket ölel a Dunakanyar.

Bércei alatt, mint hű kebel,
őriz, táplál és felnevel,
mint szerető gyermekét anyám,
úgy ölelsz magadhoz drága, szép Hazám!

(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…

(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.

(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…

(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.

(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!

(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.

Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.

Jövő záloga
Gyermekáldás családban...
Létfolytonosság.

Jövő záloga
Nemzetnek gyermekei...
Hazafiasság.

Jövő záloga
Bölcsen tanított gyermek...
Emberiesség.

Jövő záloga
Békesség és szabadság-
Gyermek kacagás.

Mosolyrügyeit
Elsorvasztja a közöny...
Búbánat-kóros.

Kedvtelenséget
Űző szép gondolatok...
Derültségesek.

Szórakoztató,
Sziporkás szösszenetek...
Szikraszórósak!

Hangulatvesztés...
Kinn a természet ölén
Orvosolható.

Lelked beérik
Miként hajad fürtjei
Kifehérednek.

Megírattatott:
Végzet elől menekvés-
Lehetetlenség!

Borús időkben
Dagonyás, lucskos utak...
Létszekér döcög.

Zavaros jövőt
Szennyes idők vizében
Gyermek is látja.

Gaz-tettek nőnek,
Mint égig érő paszuly...
Mértéktelenség!