Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem mehetek Egerszegre,
csendben megyek Debrecenbe.
Szerelmemmel nem lehetek.
Lehet, szerzetesnek megyek.
Egyetlenem nem kedvesem.
Lehetne bezzeg gyermekem !
Szeptemberben megszerettem,
beteg fejjel beleestem.
Lelkem egyszer gerle lenne,
Mellette fel-le repdesne.
De ez felesleges lenne -
ezerfele elkergetne.
Vele lennem lehetetlen,
e helyzetem menthetetlen.
Epekedve epekedek,
Rettenetesen szenvedek.
Megszeppenve menetelek,
rengetegszer elmerengek,
elkeseredve remegek,
este keveset szendergek.
Keresztem lett e szerelem,
mert eszemvesztve szeretem.
Nem mehetek Egerszegre,
Csendben megyek Debrecenbe...
csendben megyek Debrecenbe.
Szerelmemmel nem lehetek.
Lehet, szerzetesnek megyek.
Egyetlenem nem kedvesem.
Lehetne bezzeg gyermekem !
Szeptemberben megszerettem,
beteg fejjel beleestem.
Lelkem egyszer gerle lenne,
Mellette fel-le repdesne.
De ez felesleges lenne -
ezerfele elkergetne.
Vele lennem lehetetlen,
e helyzetem menthetetlen.
Epekedve epekedek,
Rettenetesen szenvedek.
Megszeppenve menetelek,
rengetegszer elmerengek,
elkeseredve remegek,
este keveset szendergek.
Keresztem lett e szerelem,
mert eszemvesztve szeretem.
Nem mehetek Egerszegre,
Csendben megyek Debrecenbe...
Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Tudod, mi van benned?
(sedoka)
Rejtély vagy titok,
Benned van... nem ismered.
Titok, amíg rá nem jössz.
Nem is tudsz róla,
Ám tudtodon kívül is
Benned szunnyad a rejtély.
*
(HIAQ)
Ez az egész élet
Egy nagy rejtély, titok, tabu…
Vajon, ez szükséges?
**
Hallani róla...?
Beszélni meg irtózol.
Nem hiszed? De, benned van.
Rágondolnod meg
Pánik. Azt hiszed tiltott.
Tagadod, ezért vívódsz...
*
Megrettensz magadtól?
Veselkedj neki, gyűrjed le!
Magadnak, ne tagadd!
**
Titkod még, tabu
Tudatosulásra vár.
A segítség szükséges.
Ha lesz ki segít
Fölismered magadban,
Tudatalatti tabud.
*
Igyekezz, ismerd föl!
Magadat szemben, kíméljed.
Gyorsan lépj túl rajta!
**
Ha foglalkoztat
Már titkod, rádöbbensz, hogy:
Bensődben régen ott van.
Gondolat bánt de,
Tudatban elfogadod.
Mélyen rejtve őrizted.
*
Meg fogsz könnyebbülni,
Ha már túl vagy vívódáson.
Menj tovább utadon.
**
Oszd meg félelmed,
Vele... lelki társaddal.
Ismerd meg tabud s magad.
Kiben megbízol,
Fedd fel, oszd meg rejtélyed!
Tárd ki lelked, törj gátat.
*
Titkolózás vége
Legyen, őszinte kitörés…
Túl kell esni rajta!
**
Lelked szabad lesz,
Élvezd a szabadságát.
Félelem nem úr többé...
Meggyógyult lelked,
Már szabadon szárnyalhat.
Megváltozik életed.
*
Meglásd, fölséges lesz.
Megkönnyebbülsz, felszabadulsz…
Élted, szabadabb lesz!
*
Szabadka, - Vecsés, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József - a HIAQ csokrot, én írtam. A sedoka –t, Jurisin Szőke Margit, szerző és poéta társam. A címe: ’Lélekürítés!’
(sedoka)
Rejtély vagy titok,
Benned van... nem ismered.
Titok, amíg rá nem jössz.
Nem is tudsz róla,
Ám tudtodon kívül is
Benned szunnyad a rejtély.
*
(HIAQ)
Ez az egész élet
Egy nagy rejtély, titok, tabu…
Vajon, ez szükséges?
**
Hallani róla...?
Beszélni meg irtózol.
Nem hiszed? De, benned van.
Rágondolnod meg
Pánik. Azt hiszed tiltott.
Tagadod, ezért vívódsz...
*
Megrettensz magadtól?
Veselkedj neki, gyűrjed le!
Magadnak, ne tagadd!
**
Titkod még, tabu
Tudatosulásra vár.
A segítség szükséges.
Ha lesz ki segít
Fölismered magadban,
Tudatalatti tabud.
*
Igyekezz, ismerd föl!
Magadat szemben, kíméljed.
Gyorsan lépj túl rajta!
**
Ha foglalkoztat
Már titkod, rádöbbensz, hogy:
Bensődben régen ott van.
Gondolat bánt de,
Tudatban elfogadod.
Mélyen rejtve őrizted.
*
Meg fogsz könnyebbülni,
Ha már túl vagy vívódáson.
Menj tovább utadon.
**
Oszd meg félelmed,
Vele... lelki társaddal.
Ismerd meg tabud s magad.
Kiben megbízol,
Fedd fel, oszd meg rejtélyed!
Tárd ki lelked, törj gátat.
*
Titkolózás vége
Legyen, őszinte kitörés…
Túl kell esni rajta!
**
Lelked szabad lesz,
Élvezd a szabadságát.
Félelem nem úr többé...
Meggyógyult lelked,
Már szabadon szárnyalhat.
Megváltozik életed.
*
Meglásd, fölséges lesz.
Megkönnyebbülsz, felszabadulsz…
Élted, szabadabb lesz!
*
Szabadka, - Vecsés, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József - a HIAQ csokrot, én írtam. A sedoka –t, Jurisin Szőke Margit, szerző és poéta társam. A címe: ’Lélekürítés!’
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó!
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Csak
Jönnek
Mint árvíz.
Megfékeznem?
Írni sem győzöm.
*
Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni,
Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni.
Nem
Írom
Mindet, csak
Az értékest,
Többi hadd fusson.
*
Egy észrevétlen
Pillanat és tovaszáll…
Csak úgy elröppent.
Egy gondolat... pillanat
Alatt elszáll... agylakat.
*
Ha leköti a
Figyelmemet, hajrá-haj!
Kivel osszam meg?
Egy elcsípett gondolat,
Már verset kovácsolhat.
*
De már öregen,
Néha, csak erőlködők!
Üres gondolat!
Ha már nincsen gondolat,
Hiába van akarat.
*
Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre,
De leragadok már minden emberfeletti ökörségre...
Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom,
Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom?
Még
Köti
Figyelmem,
Ám fonál vész.
Ezt hozza vénség?
*
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt...
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’
Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó!
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Csak
Jönnek
Mint árvíz.
Megfékeznem?
Írni sem győzöm.
*
Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni,
Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni.
Nem
Írom
Mindet, csak
Az értékest,
Többi hadd fusson.
*
Egy észrevétlen
Pillanat és tovaszáll…
Csak úgy elröppent.
Egy gondolat... pillanat
Alatt elszáll... agylakat.
*
Ha leköti a
Figyelmemet, hajrá-haj!
Kivel osszam meg?
Egy elcsípett gondolat,
Már verset kovácsolhat.
*
De már öregen,
Néha, csak erőlködők!
Üres gondolat!
Ha már nincsen gondolat,
Hiába van akarat.
*
Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre,
De leragadok már minden emberfeletti ökörségre...
Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom,
Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom?
Még
Köti
Figyelmem,
Ám fonál vész.
Ezt hozza vénség?
*
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt...
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
