Idő 
Értékelés 
Értékelés Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.
Hajnali fény, mely arcomra nézve
bekukucskál az ablakon,
csukott szemhéjam körül játszva,
mintha mondaná: itt vagyok.
Ébresztene, de nem birok kelni,
s fáradt testemmel harcolok,
mintha kínok közt kifeszítve
érezném minden végtagom.
Mégis muszáj. Hisz ezer a dolgom,
s magamban sorsom átkozom,
mért nem tesz végre igazságot?
Mért üldöz engem oly nagyon?
Keserű könnyek szántják az arcom,
s míg meleg ruhámat fölkapom,
úgy érzem, mintha ott feküdnék
kiterítve egy kínpadon.
Milyen jó volna néha- néha
elfeküdni az udvaron,
ringatózva egy hintaágyon,
míg rám nem talál a nyugalom.
Érezni, hogy a tavaszi szellő
végigsimít az ajkamon,
s minden gondomat elfeledve
hinni: az élet szép nagyon.
bekukucskál az ablakon,
csukott szemhéjam körül játszva,
mintha mondaná: itt vagyok.
Ébresztene, de nem birok kelni,
s fáradt testemmel harcolok,
mintha kínok közt kifeszítve
érezném minden végtagom.
Mégis muszáj. Hisz ezer a dolgom,
s magamban sorsom átkozom,
mért nem tesz végre igazságot?
Mért üldöz engem oly nagyon?
Keserű könnyek szántják az arcom,
s míg meleg ruhámat fölkapom,
úgy érzem, mintha ott feküdnék
kiterítve egy kínpadon.
Milyen jó volna néha- néha
elfeküdni az udvaron,
ringatózva egy hintaágyon,
míg rám nem talál a nyugalom.
Érezni, hogy a tavaszi szellő
végigsimít az ajkamon,
s minden gondomat elfeledve
hinni: az élet szép nagyon.
Ki tudja miért hullajt a rózsa
harmatos cseppből gyöngyöket?
Mért van olyan szép színes virága,
ha szúrós tövise megsebez?
Mért árad olyan bűvös illat
szirmaiból, és hogy lehet
hirtelen olyan nagyot szúrni,
hogy kiserkentse a véremet?
Talán épp olyan, mint az ember.
Olyan gyönge, és védtelen,
s szúrós tövise épp azért van,
hogy bársonyos szirmát védje meg.
Oly furcsa, mint az emberi lélek.
Mindig az szebb, mely színesebb,
S élénk szirmában benne rejlik
ezernyi rejtett félelem.
Amelyik szép, az oly törékeny,
hogy minden szellőtől megremeg,
Mégis: először azt tépik le,
s ha hervad, eldobják messzire.
Akár a lélek. Amelyik szép, az
minden rossz szótól megremeg,
s amelyik gonosz, meg se rezzen,
hisz annak nem fáj semmi sem.
harmatos cseppből gyöngyöket?
Mért van olyan szép színes virága,
ha szúrós tövise megsebez?
Mért árad olyan bűvös illat
szirmaiból, és hogy lehet
hirtelen olyan nagyot szúrni,
hogy kiserkentse a véremet?
Talán épp olyan, mint az ember.
Olyan gyönge, és védtelen,
s szúrós tövise épp azért van,
hogy bársonyos szirmát védje meg.
Oly furcsa, mint az emberi lélek.
Mindig az szebb, mely színesebb,
S élénk szirmában benne rejlik
ezernyi rejtett félelem.
Amelyik szép, az oly törékeny,
hogy minden szellőtől megremeg,
Mégis: először azt tépik le,
s ha hervad, eldobják messzire.
Akár a lélek. Amelyik szép, az
minden rossz szótól megremeg,
s amelyik gonosz, meg se rezzen,
hisz annak nem fáj semmi sem.
Néha oly nehéz erősnek lenni,
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
Senrjú stílusú Tankában írta meg a szerzőpáros…
Gabonamezők
Lágy illata terjed szét!
Szél-zene suhog.
A motorja csak berreg,
Búza alatta serceg.
*
Kalászos búza,
Napernyő kéne, de nincs!
Napsütés, élet.
Számos kalász felrepked,
Az árokban megreked.
*
Szökkenő száron
Kalász, jó nagy magokkal.
Nagy búzatábla.
A füst fölötte lebeg,
Piros teste megremeg.
*
Nyár, csak úgy szárnyal,
Élvezi az aratást.
Táj, búzamezős.
Hol a felmentő sereg?
Kéne egy erős zsineg!
*
Marokszedők is
Izzadnak és fáradtak.
Idénymunka-hős.
A bajt nem előzi meg,
Húz le a nagy súlytömeg.
*
A marokszedő
Öreganyó ücsörög!
Farkas éhes volt…
Vezetője kesereg,
Eltorzítja a méreg.
*
Cséplőgép eszik,
Kalászokból, mag pereg.
Friss kenyér illat.
Egyáltalán nem részeg,
Termetileg csak délceg.
*
Langymeleg este,
Nyugtázza, bő aratást.
Sok szalmakazal.
A segítség a lényeg,
Arra senki nem lézeng.
*
Szántás és vetés,
Aratás, munka csúcsa.
Szúrós tarlócsonk.
Fejében ötlet dereng,
Mellette kötél fetreng.
*
A learatott mezőn.
Kismadár gubbaszt.
Kihalt lett minden.
Már a fa törzsén feszeng,
A két erő jól verseng.
*
Legelő is tar,
Vetés szikkad, kiszárad.
Nincs éltető víz.
Csikorgástól a föld reng,
Fáradtan, panasza zeng.
*
Fa, búzatáblán.
Körülötte már tarló…
Kismadár, megnőtt.
Kiszabadulva örvend,
Visszaáll a régi rend.
Vecsés- Budapest, 2016. június 14. – Kustra Ferenc József - A senrjúkat én írtam, alá a tanka-verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Aratógép”
Gabonamezők
Lágy illata terjed szét!
Szél-zene suhog.
A motorja csak berreg,
Búza alatta serceg.
*
Kalászos búza,
Napernyő kéne, de nincs!
Napsütés, élet.
Számos kalász felrepked,
Az árokban megreked.
*
Szökkenő száron
Kalász, jó nagy magokkal.
Nagy búzatábla.
A füst fölötte lebeg,
Piros teste megremeg.
*
Nyár, csak úgy szárnyal,
Élvezi az aratást.
Táj, búzamezős.
Hol a felmentő sereg?
Kéne egy erős zsineg!
*
Marokszedők is
Izzadnak és fáradtak.
Idénymunka-hős.
A bajt nem előzi meg,
Húz le a nagy súlytömeg.
*
A marokszedő
Öreganyó ücsörög!
Farkas éhes volt…
Vezetője kesereg,
Eltorzítja a méreg.
*
Cséplőgép eszik,
Kalászokból, mag pereg.
Friss kenyér illat.
Egyáltalán nem részeg,
Termetileg csak délceg.
*
Langymeleg este,
Nyugtázza, bő aratást.
Sok szalmakazal.
A segítség a lényeg,
Arra senki nem lézeng.
*
Szántás és vetés,
Aratás, munka csúcsa.
Szúrós tarlócsonk.
Fejében ötlet dereng,
Mellette kötél fetreng.
*
A learatott mezőn.
Kismadár gubbaszt.
Kihalt lett minden.
Már a fa törzsén feszeng,
A két erő jól verseng.
*
Legelő is tar,
Vetés szikkad, kiszárad.
Nincs éltető víz.
Csikorgástól a föld reng,
Fáradtan, panasza zeng.
*
Fa, búzatáblán.
Körülötte már tarló…
Kismadár, megnőtt.
Kiszabadulva örvend,
Visszaáll a régi rend.
Vecsés- Budapest, 2016. június 14. – Kustra Ferenc József - A senrjúkat én írtam, alá a tanka-verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Aratógép”
