Tegnap visszatért
a nyár
ezer ágra sütött újra a nap
világítottak tőle
a háztetók
a kémények s az antetták
a föld fölött az ég alatt
tegnap
kinyílt a reggel
mint egy szép virág
helyetted
langy október ölelgetett
s csak néztem, ahogy csontkarúvá
halnak a fák
ahogy
sárgulnak, pirulnak ,peregnek róluk
a levelek
még nem siratja őket
az ég
még nem esik
én szemed sugarát kerestem
odafönt
a szitakötőket
hogy rám tekints
de ma már
más volt a nap más vagy te is
s más vagyok én is talán
valami eltört bennünk
valami elmúlt
ami nem is volt talán
csak én hittem hogy
neked is nekem is: remény
hogy olyan mint a szomszéd tető
ahol még
fénylik a nap ragyog az ég
de nem
hűvösödni fog fagy is lesz
s meghal majd bennünk
az a lázas kamasz aki tegnap
még élt

Ma szürke esős fellegekkel
kezdődött a nap
s nem jött tőled semmi
messze vagy
mégcsak képen láttalak
mégis
szeretnélek téged szeretni

igaz
nem is találkoztunk még
nem éreztem még az illatod
még nem vártalak
soha egy forró nyári vagy
meleg őszi alkonyon
nem találkozott még
a tekintetünk

nem érintett még meg
a kezed
nem is ismersz még
nem is tudod hogy milyen vagyok
s ha átölelsz
s te telt asszonykarjaid között
milyen leszek

szóval el sem mondhattam még
hogy hogyan szeretnélek
nem is tudod hogy
rőt lángjaim úgy lobognak
hogy
a gyönyörűségben
elégetnének

belém vésődtél már
egy érintésként bennem vagy
bennem van a képed
s várlak akkor is ha hiába várlak
mert
már áhítat vagy bennem és buja
igézet
akit száz csókommal csókolnák
s száz karommal ölelnélek

Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!

Sorsomat már fent megírtam,
Ám, leszületéssel felejtődnek a megírtak.
Nem értettem a történtek okát,
Tudtam, senki sem kerülheti el sorsát!
Szükség volt a más állapotra,
Hogy bekövetkezhessen a csoda!
Nagyon féltem, de hittem,
Istennek célja van velem.
Mély álom után, ébredéskor,
Már megjutalmazott Istenem!
Átélhettem más állapotban a létet,
Ébredéskor áthozhattam a képet!
Aranyszínű energia függöny kísérte érkezésem,
Ahogy a csillogó fénykapun átléptem.
Csodálatos fátyolként lebbent a térben,
Köszönöm Istenem, hogy ezt megértem!
Míg mély álomba merülve nézegettem,
Láthattam, hogyan dolgoznak értem!
S ahogy, lélekként közlekedtem,
A lélekpáromra ráismertem!
Amit, földi testünk addig eltakart,
Azt, a lélek most könnyen áthidalt.
Földön túli érzést magammal hoztam,
Mely ősi kötésünk által lángra lobbant.
Megtörtént hát a csoda,
Ehhez szükség volt a más állapotra!

Így egyszerűen, SZERETLEK!
Mindegy hol vagy, mit csinálsz,
Nem számít sem kor, sem foglalkozás.
Bár, tiszteletem irántad mélységes,
De személyedbe vagyok szerelmes!
Ismerem a lelked régóta már,
Lelkem, lelkedre oly sokat várt!
A sors életünk során,
Többször is segített,
De elmentünk egy más mellett,
Így, elkerülhetetlen találkozás kellett!
Hidd, el nem tehetek róla,
Már az első kézfogás óta,
Csak rád gondolok, rólad álmodok!
Megtettem mindent a felejtés útján,
Ám, harcom hatástalanul hullott vissza rám.
Könnyeim már elapadtak,
Olyanná lett, mint a kiszáradt patak.
Szemed ragyogása számomra a fény,
Minden reggel köszöntelek én.
Látom arcod és mosolyod,
Lelkemben szól kedves hangod.
Estenkénti imám érted szól,
Nevedet szívembe véstem jól!
Álom nélküled soha sem jön szememre,
Lelked tüze örökké él lelkemben!