Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.

Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.

Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.

Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.

Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.

Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.

Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.

Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!

Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!

Atlantiszon régi szokás,
Főpap előtti szertartás.
Létezik egy élő könyv,
Melyet, ha egy akarattal olvasod,
Betűi fénylőn lángoló sorok.
Két lélek szabad akaratú döntése,
A lelkük egyesítése!
Így, frigyük nem csak egy életre szól,
Hanem, elkíséri őket a halálon túl.
Legyenek itt e földi világban,
Avagy, legyenek a szellemvilágban.
Lelkükkel egyesültek, s így egymástól,
Ők soha, el nem kerülnek!
Együtt róják élet sorozataikat,
Míg fejlődésükben haladnak.
S, ha valamilyen oknál fogva,
Valamelyik lélek, úgy gondolja,
A lélekegyesítő rítust feloldja,
Főpap előtt, újra egy akarattal,
Az élőkönyvet olvasva,
Lelkük szabadságukat visszakapja.

Hajad mint a sötét éj, melyen megcsillan a késő esti városi fény. Szemed mi vágyakozva tűzben ég, csak azt súgja jöjj, légy enyém! Ajkad mely forrón, s gondoskodva csókol. Kezeid, melyekkel szeretőn magadhoz húzol. Lábaid, melyekkel hozzám sietsz, tudatják velem mennyire szeretsz! Te vagy nekem a levegő, mi nélkük élet nem elképzelhető! Te vagy nekem a napsugár, mi megvilágítja az élet boldog oldalát! Immár te jelentesz nekem mindent, s ha te nem vagy, nincs miért tovább élnem!