Futballmeccset szervez a cápa.
Egy csapat kell nekünk, még mára.
Összecsapunk még ma a réten,
az őzikékkel pontban délben.

A kapuba beáll a bálna.
Velem lesz tíz megtermett cápa.
Hogy elkerüljünk minden bajt,
A labda az a gömbhal lesz majd.

Na már kész is van a csapatunk.
Így biztos győzelmet aratunk.
Kis probléma van egyenlőre.
Mi hogy megyünk ki a mezőre?

A csorda ügetve halad
a gyér erdőben,
és a föld dübörög
nehéz lábuk alatt.

Őrszemek csapkodó
nagy fülekkel védik
a csorda mindkét oldalát
ha netán veszély adódna.

Köztük kicsi és nagy,
fiatal és öreg,
egyenletesen halad
mint egy szűrke hadsereg.

Aztán váratlan veszély!
Ember szag, attól a turbános,
fehér köpenyes lényektől kiknek
egyetlen célja a rabságba ejtés.

Az őrszemek trombitálnak
hogy irányt kell változtatni,
de hirtelen egy fiatal borjú
elveszti az eszét és előre fút.

Anyja aggódva utána fút,
megzavarja az egész csordát,
mely félreérti indokát,
és vakon követi -

egyenesen az ember
alkotta csapdába.
A csorda átverve megáll
a bekerített területen.

Fejükkel idegesen le-fel
bólintanak és orrmányukkal
ide-oda csapkodnak, mert a
csorda elveszve érzi magát.

Egy öreg nagyméretű nőstény
előre lép. Az ijedt kis borjú,
ügyetlenűl és tehetetlenűl
próbálkozik anyjához férni,

de durván fel lesz rúgva.
Az öreg nőstény felette áll,
és súlyos lábbal elkezd
dörömbölni mint egy hatalmas

irgalmatlan bírói kalapács,
addig míg a borjú utolsó
gyöngülő és fáradozott
lélegzete el nem halkul.

A nyitott és rózsaszín
szájból habzó vér csorog
éa az elefánt csorda ítélete
emígy végre van hajtva.

Víziós eszmefuttatás

Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...

Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.

Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.

Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*

Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.

Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.

Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.

Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*

Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.

Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.

Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.

Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*

A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.

Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.

Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.

Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*

Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.

Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.

Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.

Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*

Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.

Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.

Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.

Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.

Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!

Nincstelen érzés
Uralja a lelkemet.
Nincstelen érzés
Hatja át a mindennapokat.
Nincstelen érzés
Uralja a zsebemet.
Nincstelen érzés
Uralja az ünnepnapokat.

Nincstelen érzés,
Már a remény sem kullog.
Nincstelen érzés
Listán nem szerepel a neved.
Nincstelen érzés,
Ha úgy fáj mind a szemfog.
Nincstelen érzés
Ha szakad, kilyukadt a zsebed.

Nincstelen érzés
Nem múlik más pénzétől.
Nincstelen érzés,
Ha csak statisztikai szám vagy.
Nincstelen érzés
Nem múlik szál szegfűtől.
Nincstelen érzés,
Ha tudod, Te már senki nem vagy.

Vecsés, 2014. szeptember. 14. – Kustra Ferenc József

Tarka pillangók kergetőznek,
Mezei virágok égig nőnek.
Az égbolt angyali szép kékje,
Hegyek csalóka messzesége.

Elfutó bogarak arany háta,
Országút agyagos sárgája,
Mind, mind érzéki szép látvány,
Boldogság ez és nem ármány.

Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József