Idő 
Értékelés 
Értékelés Lesz e még olyan ünnep a földön
amilyen régen, hajdanán,
mikor még kicsiny gyermekek voltunk,
s nem tudtuk, milyen a világ?
Mikor nagymamám eres kezével
sütötte nekünk a kenyeret,
s ropogós héját megdézsmálva
csodáltuk: milyen kerek.
Emlékszem: olyan boldogok voltunk,
pedig csak zsír volt, semmi más,
de mégis sokkal finomabb volt,
Mint ma bármilyen kalács.
Hiszen mindenhol szeretet áradt
fényével fűtve a szobát,
mára már kihunyt a láng is,
csak füstje érzik, semmi más.
Hangzatos szavak szállnak a szélben
hirdetve békét, áldomást,
pedig tudják, mennyire más lett
ez az elfajzott rút világ.
Színes lufik, és dallamok szállnak,
felvonul díszes karnevál,
magasztos hangon azt hirdetve:
ünnepelj! Itt a Kánaán!
Pedig van, aki étlen nyomorban
sínylődik már és nem remél,
s kiszáradt ajka imát mormolva
kéri: segíts! Az Istenért!
Adj nekünk munkát, boldogságot,
a patakban ontott könnyekért,
emberi jogot, méltóságot
mindenkinek, ki nem henyél.
Istenem! Kérlek! Nézz a földre!
Látod, mennyire szenvedünk!
Ne büntess már több ártatlan embert,
most add meg ami jár nekünk!
amilyen régen, hajdanán,
mikor még kicsiny gyermekek voltunk,
s nem tudtuk, milyen a világ?
Mikor nagymamám eres kezével
sütötte nekünk a kenyeret,
s ropogós héját megdézsmálva
csodáltuk: milyen kerek.
Emlékszem: olyan boldogok voltunk,
pedig csak zsír volt, semmi más,
de mégis sokkal finomabb volt,
Mint ma bármilyen kalács.
Hiszen mindenhol szeretet áradt
fényével fűtve a szobát,
mára már kihunyt a láng is,
csak füstje érzik, semmi más.
Hangzatos szavak szállnak a szélben
hirdetve békét, áldomást,
pedig tudják, mennyire más lett
ez az elfajzott rút világ.
Színes lufik, és dallamok szállnak,
felvonul díszes karnevál,
magasztos hangon azt hirdetve:
ünnepelj! Itt a Kánaán!
Pedig van, aki étlen nyomorban
sínylődik már és nem remél,
s kiszáradt ajka imát mormolva
kéri: segíts! Az Istenért!
Adj nekünk munkát, boldogságot,
a patakban ontott könnyekért,
emberi jogot, méltóságot
mindenkinek, ki nem henyél.
Istenem! Kérlek! Nézz a földre!
Látod, mennyire szenvedünk!
Ne büntess már több ártatlan embert,
most add meg ami jár nekünk!
Ölelj át engem, kérlek: fázom.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell,ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, had érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
Hiszen a szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most hidd el semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress, ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell,ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, had érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
Hiszen a szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most hidd el semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress, ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.
Rád gondolok. Messze vagy tőlem,
mégis te vagy a mindenem,
olyan hosszú a perc, az óra,
amikor nem vagy itt velem.
Mennék hozzád, de nem tudom hol vagy,
mindenhol magas kőfalak,
nem látok át, elválaszt tőlem,
és az ajtó már zárva van.
Mit mondanék? Hiába szólnék,
úgy sem hinnéd már el nekem,
pedig nélküled sivár minden,
értelmetlen az életem.
Mintha dohos falak közt ülnék,
melyet a penész elborít,
párás levegőt szív a tüdőm be,
s fullasztó fájdalom hasít
mellkasomba, és végigfut rajtam,
keresztüljárva mindenem,
s éppen úgy fáj, mit akkor érzek,
amikor nem vagy itt velem.
Rád gondolok. És tűnődöm egyre,
jössz e még? Vajon hazatérsz?
Én még itt várlak, karom kitárva,
akár egy biztos menedék.
mégis te vagy a mindenem,
olyan hosszú a perc, az óra,
amikor nem vagy itt velem.
Mennék hozzád, de nem tudom hol vagy,
mindenhol magas kőfalak,
nem látok át, elválaszt tőlem,
és az ajtó már zárva van.
Mit mondanék? Hiába szólnék,
úgy sem hinnéd már el nekem,
pedig nélküled sivár minden,
értelmetlen az életem.
Mintha dohos falak közt ülnék,
melyet a penész elborít,
párás levegőt szív a tüdőm be,
s fullasztó fájdalom hasít
mellkasomba, és végigfut rajtam,
keresztüljárva mindenem,
s éppen úgy fáj, mit akkor érzek,
amikor nem vagy itt velem.
Rád gondolok. És tűnődöm egyre,
jössz e még? Vajon hazatérsz?
Én még itt várlak, karom kitárva,
akár egy biztos menedék.
Lehet, hogy én tévedtem és rossz vonatra szálltam?
Megszülettem az „állomáson”, vonatom vártam…
Jött is éppen arra egy életvonat
Ez volt mi… határozta holnapokat…
Felsírtam… anyám biztosan azt hitte, hogy örülök,
Jött egy pőre kocsi, rádobott… én belekövülök.
Vert az eső, beterített hó, szemembe vágott a szélvihar,
Volt még menetszél, szemembe a mozdony füstje… ami betakar…
(Senrjú)
Kicsi élet csak,
Megjő és semmibe megy…
Életkitöltés.
*
Vad életvonat
Robog a semmiken át.
Utas, mit tehet?
*
Utas bóklászik
Saját életvonatán…
Nézi jegyét… más!
*
Zuhog az eső,
Könny, így nem látszik arcán.
Bánattakaró!
*
Embernek bőre
Pőre kocsin, cserzett lesz.
Szépség múlandó!
*
A kidöntött fa
Síneken, útakadály.
Mozdony átgázol?
*
Pőre kocsin Te
Csak pőre utas lehetsz.
Nincsen védelem!
*
Ha megszületsz, feltesznek vonatra… nem boldog hullámvasútra,
Indulsz azonnal, húz a mozdony… de nem kellemes „társas útra”.
Menetközben ezért úgy érzed, élet maga a hullámvasút,
Azt meg már tudod, hogy ez nem... a valódi, kacagós társas út!
Egyszer bizony lent és egyszer meg fent van, így robog a vonatod,
Bár látod, hogy a sín egyenes, sőt, kinézel és te is tudod!
Hatvanhét éve meditálok, hogy vajon jó vonatra szálltam?
Mit nem tudok, hogy előző életemben és épp erre vártam?
Hosszú menetben van bőven, sínek, kitérő, mozdonyfordító,
Nagyon tűzött nap is, vert eső, volt hideg is… farkasordító!
Biz' leszállni, átszállni, lemaradni állomáson nem lehet,
A vonatom velem együtt utaztatja a megírt végzetet…
A vonatom magányos, bár pőre kocsin, néha sok az utas!
Ők jönnek, mennek, állomáson átszállnak… van ki meg társutas.
Van még potyautas, fiataluras, én meg... az öreguras.
Éjszaka, ott látok, ahol, van rendes kültéri világítás,
A nappal meg rendben van, mert akkor a napsugár a fényforrás,
De nem nekem, mert fejem felett nagy, vastag esőfelhők vannak.
Napfény sem világit, csak a más vonaton ülőnek, csak annak...
Ha leugranék, futnék, én, magamat utolérni sem tudom,
Mert arra nincsen vasút, nincsen sínek, arra nem megy… vonatom.
Kinek milyen vonata jött, amikor rádobták,
Olyan lesz élete, ez lesz, ez az mit... rászabták.
*
(Senrjú)
Éltem már hosszú
Volt, remélem, tart is még!
Én bízva bízok!
*
Éltető remény,
Mi benned, lelket tartja?!
Ne veszítsd magad!
Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban
Megszülettem az „állomáson”, vonatom vártam…
Jött is éppen arra egy életvonat
Ez volt mi… határozta holnapokat…
Felsírtam… anyám biztosan azt hitte, hogy örülök,
Jött egy pőre kocsi, rádobott… én belekövülök.
Vert az eső, beterített hó, szemembe vágott a szélvihar,
Volt még menetszél, szemembe a mozdony füstje… ami betakar…
(Senrjú)
Kicsi élet csak,
Megjő és semmibe megy…
Életkitöltés.
*
Vad életvonat
Robog a semmiken át.
Utas, mit tehet?
*
Utas bóklászik
Saját életvonatán…
Nézi jegyét… más!
*
Zuhog az eső,
Könny, így nem látszik arcán.
Bánattakaró!
*
Embernek bőre
Pőre kocsin, cserzett lesz.
Szépség múlandó!
*
A kidöntött fa
Síneken, útakadály.
Mozdony átgázol?
*
Pőre kocsin Te
Csak pőre utas lehetsz.
Nincsen védelem!
*
Ha megszületsz, feltesznek vonatra… nem boldog hullámvasútra,
Indulsz azonnal, húz a mozdony… de nem kellemes „társas útra”.
Menetközben ezért úgy érzed, élet maga a hullámvasút,
Azt meg már tudod, hogy ez nem... a valódi, kacagós társas út!
Egyszer bizony lent és egyszer meg fent van, így robog a vonatod,
Bár látod, hogy a sín egyenes, sőt, kinézel és te is tudod!
Hatvanhét éve meditálok, hogy vajon jó vonatra szálltam?
Mit nem tudok, hogy előző életemben és épp erre vártam?
Hosszú menetben van bőven, sínek, kitérő, mozdonyfordító,
Nagyon tűzött nap is, vert eső, volt hideg is… farkasordító!
Biz' leszállni, átszállni, lemaradni állomáson nem lehet,
A vonatom velem együtt utaztatja a megírt végzetet…
A vonatom magányos, bár pőre kocsin, néha sok az utas!
Ők jönnek, mennek, állomáson átszállnak… van ki meg társutas.
Van még potyautas, fiataluras, én meg... az öreguras.
Éjszaka, ott látok, ahol, van rendes kültéri világítás,
A nappal meg rendben van, mert akkor a napsugár a fényforrás,
De nem nekem, mert fejem felett nagy, vastag esőfelhők vannak.
Napfény sem világit, csak a más vonaton ülőnek, csak annak...
Ha leugranék, futnék, én, magamat utolérni sem tudom,
Mert arra nincsen vasút, nincsen sínek, arra nem megy… vonatom.
Kinek milyen vonata jött, amikor rádobták,
Olyan lesz élete, ez lesz, ez az mit... rászabták.
*
(Senrjú)
Éltem már hosszú
Volt, remélem, tart is még!
Én bízva bízok!
*
Éltető remény,
Mi benned, lelket tartja?!
Ne veszítsd magad!
Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban
Hosszú az út az állomásig
s azon tűnődöm, mit vegyek?
Valami szépet szeretnék most,
amelyben örömed leled.
Elbambulok. És nem veszem észre,
hogy a vonat jön, s hirtelen
csak a vonatok sípolása
hangzik fülembe élesen.
felszállok gyorsan, s álmos utasok
közé leülök csendesen,
kora hajnal van, alig van élet,
s néhány utas még szendereg.
Lehunyt szemekkel utazom én is,
a kupé olyan jó meleg,
vagy csak a vágy fűt, nem tudom már,
amellyel hozzád érkezem.
Nem tudtam neked venni semmit,
hisz a vonat jött hirtelen,
pedig annyira szerettem volna,
hogy érezd: fontos vagy énnekem.
Rád gondolok, és feltolul bennem
annyi öröm, és félelem,
vajon szeretsz még? S vársz- e, engem?
Kérdezem magamtól csendesen.
És a vonat most közelebb visz,
egyre gyorsabban robog velem,
olyan hangosan zakatol most,
akár az én bolond szívem.
Aztán hirtelen megáll, s látom,
olyan boldogan integetsz!
Nem tudok szólni, karodba omlok.
De jó, hogy itt vagy kedvesem!
Mintha valami fény derengne,
amely átjárja mindenem,
s összeforrunk egy ölelésben,
szelíden, szerelmesen.
s azon tűnődöm, mit vegyek?
Valami szépet szeretnék most,
amelyben örömed leled.
Elbambulok. És nem veszem észre,
hogy a vonat jön, s hirtelen
csak a vonatok sípolása
hangzik fülembe élesen.
felszállok gyorsan, s álmos utasok
közé leülök csendesen,
kora hajnal van, alig van élet,
s néhány utas még szendereg.
Lehunyt szemekkel utazom én is,
a kupé olyan jó meleg,
vagy csak a vágy fűt, nem tudom már,
amellyel hozzád érkezem.
Nem tudtam neked venni semmit,
hisz a vonat jött hirtelen,
pedig annyira szerettem volna,
hogy érezd: fontos vagy énnekem.
Rád gondolok, és feltolul bennem
annyi öröm, és félelem,
vajon szeretsz még? S vársz- e, engem?
Kérdezem magamtól csendesen.
És a vonat most közelebb visz,
egyre gyorsabban robog velem,
olyan hangosan zakatol most,
akár az én bolond szívem.
Aztán hirtelen megáll, s látom,
olyan boldogan integetsz!
Nem tudok szólni, karodba omlok.
De jó, hogy itt vagy kedvesem!
Mintha valami fény derengne,
amely átjárja mindenem,
s összeforrunk egy ölelésben,
szelíden, szerelmesen.
