Szófelhő » Fut » 20. oldal
Idő    Értékelés
Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.

Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.

Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.

(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.

Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.

(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!

Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 215
(leoninus trió)
Sűrű-sötét erdőben csillog pillanat, pontosabban; a napsugár pillanat.
Mi csak kirándulók vagyunk, nem zavar, látni, hogy nincs ellenünk, rosszat nem akar.
Tele az erdő alja remek, puha avarral, felhők nincsenek… akarattal?

Oly sokat lehetne itt sétálni,
E gyönyörű teremtést csodálni, élvezni.
*
Szép a táj, remek eme tömött erdő, bízunk ördög nem lakik itt és nem jön elő.
A tisztás túloldalán, változik a táj, ott van egy örökzöld erdő, szép és nem fáj.
Érzem bőrömön, ez már a nyár, itt -mi- sátrazhatnánk egy nagyot… két hetet is akár.

Nyugalom és csend körülvesz mindent,
Tudva, valahogy, valami már elment...
*
De idő ostora lecsapott, nagy vihar képében végigvágott hátunkon egy nagyot.
Jó, hogy volt nálunk összecsukható ernyő... mit vihar legott széttépett… mi, menekülő.
Futottunk hazáig, rossz ernyőt vittük egy fáig, eső bőn' szakadt, futottunk hazáig.

Élménydús nap vége látszik,
Mikor a fáradt lélek álmodva alszik.

Vecsés, 2023. április 1. – Arad, 2023. április 5. - Kustra Ferenc József – a leoninust én írtam. A tíz szavasok szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina munkája.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 174
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.

Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.

De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.

Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…

A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!

Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.

Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!

A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!

Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.

Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!

Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…

Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!

Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.

Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!

Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…

Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 200
A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 203
(Bokorrímes)
A pirkadat, már tavasz hevében fogan,
Már nem illan el, marad, állhatatosan...
Látom, még nagyon elővigyázatosan…

(Senrjú)
Daltalan, borús
A táj, eső lába lóg!
Szomjas növények.
*
Borús ég alatt,
Esőfelhők táncolnak.
Rét füve vizes.
*
Eső, már esik,
Égi élet hírnöke.
Csendesen lehull.
*
Bárányfelhőknél
Elakadt, kis napsugár.
Pár szem, eső hull.
*
(3 soros-zárttükrös)
A téltábornok, talán még februárban,
Elmegy máshová, nem annyira vidáman…
A téltábornok, talán még februárban.

Ború eltűnik,
Szép idő felvidító.
Pillangó röpte!
*
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
*
Réten, magányos
Virág áll, szór illatot.
Felette madár.
*
A füsti fecskék,
Tavasszal érkeznek meg.
Eresz alatt, lak.
*
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,
Nappal egyre tovább világít, már sok fényt szór, földre és égre…
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,

Új lombok lágyan
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek,
Fecskék a sárlakásba költöznek, gólyák a kémény kávájára ülnek…
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek.

Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Új lombok lágyan,
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.

Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrösben és senrjú -ban írva.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 250