Hozzád simulnék
Szorosan karolva
Mint folyó lágyan
A part medréhez tapadva
Frissítő mágiával
Lelked érinteném
Érezném szíved ritmusát
Világom mélyén
Veled elegyedve
Hozzád simulnék én
Szorosan karolva
Mint folyó lágyan
A part medréhez tapadva
Frissítő mágiával
Lelked érinteném
Érezném szíved ritmusát
Világom mélyén
Veled elegyedve
Hozzád simulnék én
Nagyapám apja
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Egy réten él az éticsiga
Úgy hívták hogy csiga csaba
Nem járt sose óvodába
De reggel megy már iskolába
Elég korán szól a vekker
Ébresztgeti-keljél már fel
Eljött végre az a nagy nap
Mikor a kis gyerek okosodhat
Siet gyorsan csiga Csaba
El ne késsen az iskolába
Egy levél alatt Csilla várja
Ő is csiga mint barátja
Egyűtt csúsznak jó kedvűen
A friss illatú zöld mezőben
Majd minden reggel erre járnak
És suli után sokat játsznak
A legjobb mikor csendben esik
Csak úgy lassan cseperészik
Kedveli ezt minden csiga
De főleg a kis kópé Csaba
Mikor vizes a fű jobban csúszik
Szánkó nélkül csuszkorázik
Csaba Csilla és még sokan
Ilyenkor biz jó móka van
Hancúroznak vígan estig
Kipirulnak egytől egyig
Ám indulni kell most már haza
Otthon vár a drága mama
Holnap is lesz sok-sok csoda
Ábrándozik csiga Csaba
Majd elalszik gyorsan csendben
S ott terem egy szép mesében
Csupa varázs ez a nap ma
Álom zöld rét virul rajta
Színben pompáz ezer virág
Milyen csodás ez a világ
Úgy hívták hogy csiga csaba
Nem járt sose óvodába
De reggel megy már iskolába
Elég korán szól a vekker
Ébresztgeti-keljél már fel
Eljött végre az a nagy nap
Mikor a kis gyerek okosodhat
Siet gyorsan csiga Csaba
El ne késsen az iskolába
Egy levél alatt Csilla várja
Ő is csiga mint barátja
Egyűtt csúsznak jó kedvűen
A friss illatú zöld mezőben
Majd minden reggel erre járnak
És suli után sokat játsznak
A legjobb mikor csendben esik
Csak úgy lassan cseperészik
Kedveli ezt minden csiga
De főleg a kis kópé Csaba
Mikor vizes a fű jobban csúszik
Szánkó nélkül csuszkorázik
Csaba Csilla és még sokan
Ilyenkor biz jó móka van
Hancúroznak vígan estig
Kipirulnak egytől egyig
Ám indulni kell most már haza
Otthon vár a drága mama
Holnap is lesz sok-sok csoda
Ábrándozik csiga Csaba
Majd elalszik gyorsan csendben
S ott terem egy szép mesében
Csupa varázs ez a nap ma
Álom zöld rét virul rajta
Színben pompáz ezer virág
Milyen csodás ez a világ
Vénség… vízió
Mond: a sötétség és a fény egy?
Mond: a fény és az árnyéka egy?
Mond: a kiáltás és a csend egy?
Mond: a csend és a hallgatás egy?
Mond: a tűz és a vizecske egy?
Mond: a víz és a szárazság egy?
Mond: ezekből bármikor lehet elegy?
Mond: elegyből van olyan, mi tönkremegy?
Ellentétek... eggyé nem lehetnek.
Ha nincsenek elegyek, tönkre sem mehetnek.
*
Volt el nem vesztett arcom, mint akárki másnak,
Tudod, hogy én is áldoztam a várt csodáknak?
Csodát meglelni mindig vágytam,
Kerestem... drágán fizettem, rá mégsem találtam.
*
Gyermekkoromban a nagypapám lovakat patkolt,
Volt, hogy barátom volt az ördög… a frissen parkolt.
Gyermekként angyalokkal játszottam,
Életutamon az ördög megkísértett... kijátszottam.
Létjátszmáimat végigjátszottam...
*
Látom, hogy a lelkembe befészkelte magát a kín…
Látom, hogy a szememben színtelen minden... öregszín.
Vecsés, 2018. február 17. – Szabadka, 2018. február 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe:” Az élet ördögi játszma…”
Mond: a sötétség és a fény egy?
Mond: a fény és az árnyéka egy?
Mond: a kiáltás és a csend egy?
Mond: a csend és a hallgatás egy?
Mond: a tűz és a vizecske egy?
Mond: a víz és a szárazság egy?
Mond: ezekből bármikor lehet elegy?
Mond: elegyből van olyan, mi tönkremegy?
Ellentétek... eggyé nem lehetnek.
Ha nincsenek elegyek, tönkre sem mehetnek.
*
Volt el nem vesztett arcom, mint akárki másnak,
Tudod, hogy én is áldoztam a várt csodáknak?
Csodát meglelni mindig vágytam,
Kerestem... drágán fizettem, rá mégsem találtam.
*
Gyermekkoromban a nagypapám lovakat patkolt,
Volt, hogy barátom volt az ördög… a frissen parkolt.
Gyermekként angyalokkal játszottam,
Életutamon az ördög megkísértett... kijátszottam.
Létjátszmáimat végigjátszottam...
*
Látom, hogy a lelkembe befészkelte magát a kín…
Látom, hogy a szememben színtelen minden... öregszín.
Vecsés, 2018. február 17. – Szabadka, 2018. február 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe:” Az élet ördögi játszma…”
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József