Idő 
Értékelés 
Értékelés Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
(Bokorrímes)
Korán keltem, hogy ma vastagon meglocsollak, mert ma van kilátás…
Az első helyen, a kerítésen nem volt megfelelő belátás…
Mentem is tovább, mozgás nem volt, na de majd odább lesz kilátás…
Mendegéltem, odaértem, redőny dolgozott, nem volt belátás…
Jött a tíz emeletes, lift vitt föl és meg hittel, nagyon bíztam, itt most lesz kilátás…
Csengettem és meghallottam: valaki a kukucskálót eltolta, nem lett belátás…
Meglocsolnálak, elfogadnék egy piros tojást, meg kétszer fél páleszt… ez jó kilátás,
De hol van ilyen vendéglátás, meg ahol még a hajlongó kebléhez is van belátás?
(Senrjon duó)
Megszólalt telefonom,
Kis Barátném hít, mikor megyek?
Ez locsolóhely!
Neki is rugaszkodtam
Valótól jól elrugaszkodtam…
Hah, locsolóhely!
(leoninus)
Juj, ott volt a családja apraja-nagyja, de viszont az asztalon főtt sonka, torma.
Volt ott frissen főtt feketekávé, ő meg intett, locsolkodjak, ne legyek már málé.
Ez az, volt ott plusz hét nőszemély, adtam is a hajukba… szemekben villogott a segély.
Kis Barátném utolsónak elém állt, próbálkoztam, de üvegem, már hadilábon állt…
Kétsoros, bokorrímes)
Mondtam is neki, akkor most etessen, itasson, jövőre két üveggel készülök.
Ő meg megmondta, hogy ha ettem, akkor irány-tűnés haza, jobb, ha erre készülök…
Hmm… üveg hiba miatt, lány az idén elhervad,
De jövőre meglocsollak, kapd össze magad!
Vecsés, 2016. január 31. - Kustra Ferenc József
Korán keltem, hogy ma vastagon meglocsollak, mert ma van kilátás…
Az első helyen, a kerítésen nem volt megfelelő belátás…
Mentem is tovább, mozgás nem volt, na de majd odább lesz kilátás…
Mendegéltem, odaértem, redőny dolgozott, nem volt belátás…
Jött a tíz emeletes, lift vitt föl és meg hittel, nagyon bíztam, itt most lesz kilátás…
Csengettem és meghallottam: valaki a kukucskálót eltolta, nem lett belátás…
Meglocsolnálak, elfogadnék egy piros tojást, meg kétszer fél páleszt… ez jó kilátás,
De hol van ilyen vendéglátás, meg ahol még a hajlongó kebléhez is van belátás?
(Senrjon duó)
Megszólalt telefonom,
Kis Barátném hít, mikor megyek?
Ez locsolóhely!
Neki is rugaszkodtam
Valótól jól elrugaszkodtam…
Hah, locsolóhely!
(leoninus)
Juj, ott volt a családja apraja-nagyja, de viszont az asztalon főtt sonka, torma.
Volt ott frissen főtt feketekávé, ő meg intett, locsolkodjak, ne legyek már málé.
Ez az, volt ott plusz hét nőszemély, adtam is a hajukba… szemekben villogott a segély.
Kis Barátném utolsónak elém állt, próbálkoztam, de üvegem, már hadilábon állt…
Kétsoros, bokorrímes)
Mondtam is neki, akkor most etessen, itasson, jövőre két üveggel készülök.
Ő meg megmondta, hogy ha ettem, akkor irány-tűnés haza, jobb, ha erre készülök…
Hmm… üveg hiba miatt, lány az idén elhervad,
De jövőre meglocsollak, kapd össze magad!
Vecsés, 2016. január 31. - Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.
Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek,
Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek…
Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek!
Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak,
És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának!
*
(Haiku)
Hullámos dombsor
Legelővel borított.
Virágok nyílnak.
*
Szelek már frissek,
Felszárítják utakat.
Új jövő-remény.
*
Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet,
De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet.
Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli,
Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri.
Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt,
El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.
Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap,
Sugara is éled, látni, szinte lángra kap.
A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának,
Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak.
*
Leszálló estben,
Felhőfüggöny ég elé.
Tápláló zápor.
*
A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz,
Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz.
*
Kóbor kikelet
Is jelzi, itt a tavasz.
Zöld szín kavalkád.
*
A madárodúk
Fiókákkal telnek meg.
Csivitelés zúg.
*
Falevél zöldell,
Virág szórja illatát.
Növés már serkend.
*
A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán.
Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán…
A tavaszi szél, a kertbe is bejön,
Kicsit bénán, és szinte ökörködön…
Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban.
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.
Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek,
Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek…
Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek!
Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak,
És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának!
*
(Haiku)
Hullámos dombsor
Legelővel borított.
Virágok nyílnak.
*
Szelek már frissek,
Felszárítják utakat.
Új jövő-remény.
*
Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet,
De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet.
Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli,
Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri.
Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt,
El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.
Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap,
Sugara is éled, látni, szinte lángra kap.
A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának,
Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak.
*
Leszálló estben,
Felhőfüggöny ég elé.
Tápláló zápor.
*
A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz,
Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz.
*
Kóbor kikelet
Is jelzi, itt a tavasz.
Zöld szín kavalkád.
*
A madárodúk
Fiókákkal telnek meg.
Csivitelés zúg.
*
Falevél zöldell,
Virág szórja illatát.
Növés már serkend.
*
A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán.
Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán…
A tavaszi szél, a kertbe is bejön,
Kicsit bénán, és szinte ökörködön…
Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban.
Hegyek bíborban
Élvezik tavasz estét.
Hegy most megújul.
*
Soká havas volt,
De tél, elmúlott lassan.
Zöldül is minden.
*
Most már sár dukál,
Híg és lefolyik oldalt.
Hónál csúszósabb.
*
Cseresznyevirág
A völgyek ékítménye.
Friss tavaszi szél…
*
Táj, varázslatos,
Gyönyörködésre csábít.
Hegy, mély csöndben van.
*
Bíbor – hegyekben
Bíbor növények nőlnek.
Bíboros rügyek!
***
Tavaszi ének
Hallik, szél ezt dúdolja.
Villanydrót a húr!
*
Új energia
Szóródik mindenfelé.
Kis széllöketek.
*
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
*
Föld is ifjodott,
Virágözön széthullik.
Esőszitálás.
*
Levélsarjadás.
Levegő még friss, csípős.
Virágpor repül.
*
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Vecsés, 2019. március 21. – Kustra Ferenc – Haiku csokor Baso féle, eredeti stílusban íródott.
Élvezik tavasz estét.
Hegy most megújul.
*
Soká havas volt,
De tél, elmúlott lassan.
Zöldül is minden.
*
Most már sár dukál,
Híg és lefolyik oldalt.
Hónál csúszósabb.
*
Cseresznyevirág
A völgyek ékítménye.
Friss tavaszi szél…
*
Táj, varázslatos,
Gyönyörködésre csábít.
Hegy, mély csöndben van.
*
Bíbor – hegyekben
Bíbor növények nőlnek.
Bíboros rügyek!
***
Tavaszi ének
Hallik, szél ezt dúdolja.
Villanydrót a húr!
*
Új energia
Szóródik mindenfelé.
Kis széllöketek.
*
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
*
Föld is ifjodott,
Virágözön széthullik.
Esőszitálás.
*
Levélsarjadás.
Levegő még friss, csípős.
Virágpor repül.
*
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Vecsés, 2019. március 21. – Kustra Ferenc – Haiku csokor Baso féle, eredeti stílusban íródott.
(3 soros zárttükrös)
Tavasz, ha nehezen is, de végre föltápászkodik,
Lelkem már előre, e szépbe-jóba kapaszkodik…
Tavasz, ha nehezen is, de végre föltápászkodik.
*
(Septolet)
Tavaszt ámulom,
Napjait
Várom…
Idő melegszik,
Napmeleg itt lakik,
Újhodás!
Minden tavasszal, nagy újdonságozás…
*
Két gólya, már egy új család magja,
Sürgeti tavasz is, elhadarja.
A pár rá is lelt a tavalyi fészkére,
Kicsinosítják… a sajátjuk végtére…
*
(Septolet)
Vaddisznók születnek.
Megjönnek
Fecskék, legyek.
Friss eső fellegek.
Csodálom, tavasz szépségét,
Lényegét,
Szerethető újszerűségét.
*
(3 soros-zárttükrös)
Álmomban segítettem új fecskéknek falazni,
Nem lett volna jó nekik, tavaszról lemaradni…
Álmomban segítettem új fecskéknek falazni.
*
(Septolet)
Tavasz hoz húsvétot,
Erdei lombkoronázatot…
Lecseréli borongót!
Télikabát sutba,
Szekrényben alulra.
Kincs,
Hó nincs!
*
(Haiku duó)
Tavasz... újhodás.
Kifakadása rügynek.
Újdonság-hegyek.
*
Szúnyog, poloska
Sok bambino őzike.
Újra csobogás.
Vecsés, 2019. március 13. – Kustra Ferenc – íródott: Alloiostrofikus versformában
Tavasz, ha nehezen is, de végre föltápászkodik,
Lelkem már előre, e szépbe-jóba kapaszkodik…
Tavasz, ha nehezen is, de végre föltápászkodik.
*
(Septolet)
Tavaszt ámulom,
Napjait
Várom…
Idő melegszik,
Napmeleg itt lakik,
Újhodás!
Minden tavasszal, nagy újdonságozás…
*
Két gólya, már egy új család magja,
Sürgeti tavasz is, elhadarja.
A pár rá is lelt a tavalyi fészkére,
Kicsinosítják… a sajátjuk végtére…
*
(Septolet)
Vaddisznók születnek.
Megjönnek
Fecskék, legyek.
Friss eső fellegek.
Csodálom, tavasz szépségét,
Lényegét,
Szerethető újszerűségét.
*
(3 soros-zárttükrös)
Álmomban segítettem új fecskéknek falazni,
Nem lett volna jó nekik, tavaszról lemaradni…
Álmomban segítettem új fecskéknek falazni.
*
(Septolet)
Tavasz hoz húsvétot,
Erdei lombkoronázatot…
Lecseréli borongót!
Télikabát sutba,
Szekrényben alulra.
Kincs,
Hó nincs!
*
(Haiku duó)
Tavasz... újhodás.
Kifakadása rügynek.
Újdonság-hegyek.
*
Szúnyog, poloska
Sok bambino őzike.
Újra csobogás.
Vecsés, 2019. március 13. – Kustra Ferenc – íródott: Alloiostrofikus versformában
