Szófelhő » Fogom
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Érezni akarom
a testedet

szemeimmel inni a
látványt

a tested minden
gyönyörű hajlatát

ahonnan sugárzik
az asszonyi vágyad

ahová képzeletemben
most is rá forrasztom
a számat

ahol levetem rólad
minden ruhádat

ahol vad és szelíd
csókjaimmal
elhalmoználak

s ha csúcsra ér a lázunk
s ha számba veszem

szemérmes ajkaidat
csiklód keményedő
háromszögét

úgy csókolom majd
ezt a forróságod
hogy kéjed

a csúcsra érjen
a ott engem bevárjon

szerelmed síkos nedveit
ízlelni fogom öled
illatából

hogy újabb vágyat keltve
izzanak majd a számon !

És ha jő a szent
feloldozás amikor

nagy sóhajok
s halk sikolyok között
tövig benned lesz a vágyam

akkor szorosan
a kajaimba zárlak

s csípőm apró mozdulásaival
finoman löklek majd téged

Mozdulj te is ! Szeress !

míg betakarnak minket
s elaltatnak
százfokos esti fények
Hogyha múlnak az évek,
maradok veled,
szemem mélyül szemedbe,
s fogom két kezed.

Ha szólít a végtelen,
én kísérlek el,
átfonódva lelkeddel,
végzetem ölel.

Hogyha csillaggá leszel,
felfénylek veled,
és elsugárzom neked,
lángszerelmemet.

Ha porlad égitested,
én is por leszek,
s ekkor részecskéiddel,
újjáéledek.

Kedvesem

2013.
Ringat a magány,
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.

S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.

S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.

S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.

Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.

Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.

Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.

Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Beküldő: Medla Anikó
Az életem, szerelmem, mit se érne nélküled.Az a sok szép ajándék, szeretet, amivel elvarázsolsz engemet, anyira jo érezni, hogy van aki ennyire tud szeretni, mint te, és olyan csod?latos, látni a mosolyod, hogy boldog vagy velem, és kimondod hogy szeretsz. Nálad szebb ajándék nem létezik, te vagy aki?rt mindent megtennék.Szeretem a szemed csillogását, a mosolyod édes harmat?t, szeretem a csokod, hiszen igaz szivel csokolsz, az ölelésed, mert ugy ölelsz, mint mást sohasem, tiszta szivel, szeretettel. Arra vágyok életem, hogy néz rám, fog meg a kezem, szoritsd meg bátran míg lehunyom a szemem. A csokod, huu... Soha nem menj el, mert az első csokod még most is éget. és ezt mindig szeretném érezni, szeretnélek ölelni, csokolni, és mindörökké szeretni. Szerelmem, én mindig veled leszek, örökk? fogom a kezed, nem engedem el, bármi legyen. Bennem mindig megbizhatsz, rám is támaszkodhatsz. Ott leszek mindig, és átölelve foglak mindentől megvédeni, a rossz gondolatokat elhesegetem majd, szép szavaimmal, kedves mosolyommal, édes csokjaimmal. Tudom hogy együtt mindenre képesek leszünk, mert mindent meg teszünk hogy a lehető legjobb döntéseket tegyük. Kicsim, ugy hiányzol mint még soha, a tekinteted, mosolyod, és mindened ami mozgat. A bensőd, az az első amire felfigyeltem. látszot rajtad, hogy te kellesz, NEKEM, csak nekem. nem birnám nélküled, mindig veled leszek, egy örök életre elveszlek!!!
Beküldő: kelemen gergö
Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.

Beküldő: Dér istván
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák