Szellő halkan susogó?
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.

Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél?

Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.

Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.

Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.

Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát?
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.

A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe?
Van hol a terasz lépcsőjére.

Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott?

Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly? hevesen jár?
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.

Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent?
Majd várjuk, mert ő nem álszent.

Vecsés, 2015. december 1. ? Kustra Ferenc

Meg is gyújtjuk az első gyertyát, a lángjában látok mindent,
Bár kissé torznak tűnik, mert olyan, mint ami kikent-kifent!
Advent első gyertyája ez a fényadó,
Belendült a várakozásunk, hitadó!

Jövő vasárnap meg is gyújtjuk a második gyertyát
És nézzük, nézzük, majd szívünkbe fogadjuk fény lángját.
Meditálunk is hosszasan, csendben, ez már maga... áhítat,
Lelkünkben a béke erősödik, mit szeretet átitat.

(Bokorrímes)
Harmadik vasárnap ismét nagy szeretettel gyertyát gyújtunk,
Várjuk, hogy várakozás ideje elmúljon... térden csúsztunk.
És tudjuk, mikor szeretetünk beteljesül, abba bújunk.

Elérkezett az idő a negyedik gyertya meggyújtásához,
Készültünk lélekben, a szeretet, terjesztő szórásához.
Lobogva ég a kicsike, meleg fény és olvadozik a viasz,
Közben hirdeti életnek értelmét, ez a lelkünknek nagy vigasz!

Ahogy áhítatosan, merengőn önmagunkba nézünk,
Ez már a hittel teli érzés, ami nagyon kell nékünk!
Vár minket a hajnali mise, hív az ajtó kilincse,
Ott a szeretünk is erősödik, mi a lélek kincse!
Ott a hajnali misén, majd esdve, együtt esünk térdre,
És a sok térdkoppanás együtt vár újjászületésre!

(3 soros-zárttükrös)
Az esti gyertyagyújtáskor... szeretetteljes csendjében
A kopott világ, megváltóért kiált újult hitében?
Az esti gyertyagyújtáskor... szeretetteljes csendjében.

Az esti gyertyafényes asztalnál az árnyékoló fények
Tövében, mindenki hálát is ad imádkozva az égnek!

Vecsés, 2020. november 24. ? Kustra Ferenc

(Septolet)
Csönd pelerinemben ücsörgélve
Bámulok? nézgélve.

Fejem üres,
Vadkutyám rühes.
Létem színpadán,
Lét-létrám fokán,
Örökbe-maradván?
*

(Senrjú)
Tán? gondolkodnék,
De fejem üres, kutyám?
Színpadon vagyok.
*

(3 soros-zárttükrös)
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva,
Innen már rég? menekülnék rohamozva?
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva.
*
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
Ugyan kire gondolhatnék, amikor nincsen is kire?
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
*

(Halmazrímes)
Üres az életem, mint egy nagy lyukas kas,
Nekem reggel nem kukorékol a kakas.
Életemet megmászni? Hogy, amikor magas?
Életfámon följebb mászni? Hogy, ha az odvas?

(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra,
Ezt hányingerben letölteti élet hullámzása?
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra.

Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
Most biztos fölvenném, de nincs meg, sosem-volt ködmönöm?
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
*

(Sedoka)
Életbánatom
Mint zászló lebeg fentebb.
Kit érdekel? elegem?

Életbánatom
Folyvást csak körbeölel.
Ez mért nincs észlelettel?

Vecsés, 2020. február 2. ? Kustra Ferenc

Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.

Emlékezés őseimre?

Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc