Idő 
Értékelés 
Értékelés A Balaton biz’ haragvó is…
(3 soros-zárttükrös)
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők
Nagyocska esőt várják erdők, mezők…
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők.
(tíz szavas)
Özönt hoz, vihar dobol fennen,
Mező, erdő várja csendben, türelemben.
(Septolet)
Most kezd
A vihar… ébred,
Föléled!
Rímeit csettintgeti,
Mező füvét ledöntögeti.
Vaksötét fellegi,
Megöntözi!
(apeva)
Szél
Zeng már,
Fény sehol,
Felleg zuhan,
Fű remeg alatt.
*
(3 soros, bokorrímes)
Vasárnap délután mi kint üljük a szokásos délutánt a parton,
Meleg van… árnyék nincsen, de van vadiúj esernyő… árnyat ad padon.
Sok fürdőző jól leég, vizesek, ó, de az esernyőnk nem eladó!
(Kínai csi-csüe versforma 4×7 szótag. Versképlet: aaxa.)
Vasárnap parton ülünk,
Meleg van, árnyék velünk.
Sok fürdőző jól leég,
Van esernyőnk... hűsülünk.
*
(tíz szavas trió)
Mi itt csak pihengetünk… jó nekünk!
Megyünk, lekváros lángost eszünk…
Tudjuk ez német mintára van,
Nekem most erre kostólom… van.
Meg is kávéztunk, az idő meg ment,
Kint vészterhes megjelent…
(leoninus)
Pihenni jöttünk, nekünk part a nyár, kézben lekváros lángos csoda vár.
Kávé után már az ég is borul, vészterhes felleg az alkonyba hull.
*
(HIAQ- féltucat)
Míg mi lakomáztunk,
Fekete felhő ideért.
Eső is már csöpög.
Mi máris indultunk,
Viharos eső ránk zúdult…
Ernyőt kinyitottam!
A vihar, hej… ütött,
Engem majdnem arcra lökött.
Kezemből ernyőt ki…
Társam Éva fogott,
Igy arcra esés… nem volt meg.
Éva térdre esett.
Zuhogó esőben
Segítettem sántikálni…
Jó tett helyébe, jót…
Ő meg az ernyőnk kis
Maradékát erő… fogta.
Otthon a kukába…
(Kínai, dielianhua vers. 2×5 soros versszak, 7-4-5-7-7 szótaggal. Rímképlet: a x a a a.)
Az esőben elbotlott,
Támogattam,
Térdére rogyott.
Ő csak felém kacagott,
A jótett jót hozott.
Esernyőnket markolta,
Eső zúdult,
A szél forgatta.
Rongyos már, mégis fogta,
Otthon kukába dobta.
(leoninus)
Hazaértünk, mint ázott ürgék, esősen megesett… nem volt fék!
Lerohantuk a fürdőt, én a hátát moshattam, mint ingerlőt.
Kinéztem az ablakon, esés már nem volt -száradó- balkonon...
Fönt a vészterhesek erősen múltak, miután megtréfáltak!
(sedoka)
Cipőnk elázott.
Mindenünk csupa sáros,
Mostam őt... bűvös páros.
Álltam csendesen.
A párás üveg mögött,
Lám, felhő elköltözött.
Vecsés, 2019. február 21. – Siófok, 2025. július 3. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, szívünk taváról, alloiostrofikus verses formában. Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva közremű-ködésével.
(3 soros-zárttükrös)
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők
Nagyocska esőt várják erdők, mezők…
Vízterhesek a vad, vészterhes felhők.
(tíz szavas)
Özönt hoz, vihar dobol fennen,
Mező, erdő várja csendben, türelemben.
(Septolet)
Most kezd
A vihar… ébred,
Föléled!
Rímeit csettintgeti,
Mező füvét ledöntögeti.
Vaksötét fellegi,
Megöntözi!
(apeva)
Szél
Zeng már,
Fény sehol,
Felleg zuhan,
Fű remeg alatt.
*
(3 soros, bokorrímes)
Vasárnap délután mi kint üljük a szokásos délutánt a parton,
Meleg van… árnyék nincsen, de van vadiúj esernyő… árnyat ad padon.
Sok fürdőző jól leég, vizesek, ó, de az esernyőnk nem eladó!
(Kínai csi-csüe versforma 4×7 szótag. Versképlet: aaxa.)
Vasárnap parton ülünk,
Meleg van, árnyék velünk.
Sok fürdőző jól leég,
Van esernyőnk... hűsülünk.
*
(tíz szavas trió)
Mi itt csak pihengetünk… jó nekünk!
Megyünk, lekváros lángost eszünk…
Tudjuk ez német mintára van,
Nekem most erre kostólom… van.
Meg is kávéztunk, az idő meg ment,
Kint vészterhes megjelent…
(leoninus)
Pihenni jöttünk, nekünk part a nyár, kézben lekváros lángos csoda vár.
Kávé után már az ég is borul, vészterhes felleg az alkonyba hull.
*
(HIAQ- féltucat)
Míg mi lakomáztunk,
Fekete felhő ideért.
Eső is már csöpög.
Mi máris indultunk,
Viharos eső ránk zúdult…
Ernyőt kinyitottam!
A vihar, hej… ütött,
Engem majdnem arcra lökött.
Kezemből ernyőt ki…
Társam Éva fogott,
Igy arcra esés… nem volt meg.
Éva térdre esett.
Zuhogó esőben
Segítettem sántikálni…
Jó tett helyébe, jót…
Ő meg az ernyőnk kis
Maradékát erő… fogta.
Otthon a kukába…
(Kínai, dielianhua vers. 2×5 soros versszak, 7-4-5-7-7 szótaggal. Rímképlet: a x a a a.)
Az esőben elbotlott,
Támogattam,
Térdére rogyott.
Ő csak felém kacagott,
A jótett jót hozott.
Esernyőnket markolta,
Eső zúdult,
A szél forgatta.
Rongyos már, mégis fogta,
Otthon kukába dobta.
(leoninus)
Hazaértünk, mint ázott ürgék, esősen megesett… nem volt fék!
Lerohantuk a fürdőt, én a hátát moshattam, mint ingerlőt.
Kinéztem az ablakon, esés már nem volt -száradó- balkonon...
Fönt a vészterhesek erősen múltak, miután megtréfáltak!
(sedoka)
Cipőnk elázott.
Mindenünk csupa sáros,
Mostam őt... bűvös páros.
Álltam csendesen.
A párás üveg mögött,
Lám, felhő elköltözött.
Vecsés, 2019. február 21. – Siófok, 2025. július 3. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, szívünk taváról, alloiostrofikus verses formában. Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva közremű-ködésével.
Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.
Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.
Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!
Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.
Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.
Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.
Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!
Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.
Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.
Fagyos felhők gyülekeznek
Odafenn az égen;
Libben, táncol sok hópehely
Ezüstös fehérben.
Varázs idő esőcseppnek...
Tündérekké cseperedtek.
Fel és alá kavarognak,
Szél szárnyába kapaszkodnak.
Hópehelytánc bűvöl bájjal,
Szállingózik télben;
Égi-puha hűvös mázzal.
Mindent befed szépen.
Fényben ragyog kristálytisztán
Cseppnyi csodás tündér csillám,
S mint a császár új ruhája
Eltűnik ha nap süt rája.
Odafenn az égen;
Libben, táncol sok hópehely
Ezüstös fehérben.
Varázs idő esőcseppnek...
Tündérekké cseperedtek.
Fel és alá kavarognak,
Szél szárnyába kapaszkodnak.
Hópehelytánc bűvöl bájjal,
Szállingózik télben;
Égi-puha hűvös mázzal.
Mindent befed szépen.
Fényben ragyog kristálytisztán
Cseppnyi csodás tündér csillám,
S mint a császár új ruhája
Eltűnik ha nap süt rája.
Mintha földnek lelke lenne,
Úgy lebeg a köd felette.
Holdtalan az estnek leple,
Néhány csillag pislog benne.
Törött fénnyel hunyorognak,
Hol a párán áthatolnak.
Ónos dunsztban jól elbújnak,
A hangok is belefúlnak.
Nyirkos hideg csontig hatol,
Vak sötétben mindent tarol.
Hízik a köd nem araszol;
Falja földet, szinte habzsol.
A vidéken néma csendben
Dér vastagszik minden percben.
Sűrű avar meg-meg sercen,
Jéggé fagy majd rideg reggel.
Úgy lebeg a köd felette.
Holdtalan az estnek leple,
Néhány csillag pislog benne.
Törött fénnyel hunyorognak,
Hol a párán áthatolnak.
Ónos dunsztban jól elbújnak,
A hangok is belefúlnak.
Nyirkos hideg csontig hatol,
Vak sötétben mindent tarol.
Hízik a köd nem araszol;
Falja földet, szinte habzsol.
A vidéken néma csendben
Dér vastagszik minden percben.
Sűrű avar meg-meg sercen,
Jéggé fagy majd rideg reggel.
