Innen nèzve elèg nagy,
Onnan nèzve benne vagy.
Fenntröl nèzve szakadèk,
Alùlròl mèg bebùjnèk.

Innen nèzve ôrület,
Benne lenni,
Benn lehet.
Onnan nèzve kurva szèp,
Harmadiknak bemennèk.

Innen nèzve elveszett,
Amit itt valaha keresett
A làny
Meg a fèrfi.

Innen nèzve àldozat
Onnan nèzve egy làncolat
Tettet a tettes,
Majd utolèrik,
Ès szerepeiket
Felcserèlik.

Innen nèzve mutatòs dràma,
Onnan nèzve bizony
ez làrma..
Nincs katarzis csak a bün,
Reggel meg felszedem
Az eldobott gyürüm.

Innen nèzve ez kalitka,
Onnan nèzve meg nem ritka, hogy
Eljàtsszuk ùjra a szerepet,
Amit egyikünk sem keresett,
Hanem kapott…
S mègis, csak-csak felavatott.

Innen nèzve mutogat,
Kissè gùnyosan
Utalgat,
Hogy akàr
Kinn vagy benn
Közel ès tàvol,
Nem esik messze…
Ugye...a fàtol.

Innen nèzve nem làtod.
Onnan...meg mèg nem látod.
Màs perspektìva nincs,
Csukd be a szemed,
Làtod, a sötèt is vezet…
Nem csak a fèny
Ìgèri a fèrfi
S ùjra indulunk
Keresgèlni.

Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.

Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.

Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!

Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.

Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.

Fagyos felhők gyülekeznek
Odafenn az égen;
Libben, táncol sok hópehely
Ezüstös fehérben.

Varázs idő esőcseppnek...
Tündérekké cseperedtek.
Fel és alá kavarognak,
Szél szárnyába kapaszkodnak.

Hópehelytánc bűvöl bájjal,
Szállingózik télben;
Égi-puha hűvös mázzal.
Mindent befed szépen.

Fényben ragyog kristálytisztán
Cseppnyi csodás tündér csillám,
S mint a császár új ruhája
Eltűnik ha nap süt rája.

Mintha földnek lelke lenne,
Úgy lebeg a köd felette.
Holdtalan az estnek leple,
Néhány csillag pislog benne.

Törött fénnyel hunyorognak,
Hol a párán áthatolnak.
Ónos dunsztban jól elbújnak,
A hangok is belefúlnak.

Nyirkos hideg csontig hatol,
Vak sötétben mindent tarol.
Hízik a köd nem araszol;
Falja földet, szinte habzsol.

A vidéken néma csendben
Dér vastagszik minden percben.
Sűrű avar meg-meg sercen,
Jéggé fagy majd rideg reggel.

Halottak napja

Halottak napja.
Virágeső sírokon.
A hűvös, derűs.
*
Semmivé lett lét…
Kopasz gallyra veréb száll.
Szomorún gubbaszt.
*
Harc a tegnapért,
Már hűlő levegőben.
Összetört álmok.
*
Lomb elmúlása…
Halála más időké…
Idősuhanás.
*
Csendülő gyászdal,
Gyertyaláng-surrogásban.
Széltől, lengedez.
*
Mécsesek lángja
Fenntartja az elmúlást.
Lángban… holt lelkek.
*
Színek elmúlnak,
Illatok fanyarabbak.
Síron, hervadás…
*
Hideg sírkövek.
Krizantémok, koszorúk…
Ódon pad, szálkás…
*
Itt az elmúlás…
Hulló levél távozik.
Örökre megy el.
*
Mécses fény lobban,
Szeretetet közvetít.
Sárga, meleg-tűz.
*
Kis sárga lángban
Lobog őseink lelke.
Szellő elfújja…
*
Sejtelmes fények
Éjszakai sírkertben.
Szellemvonulás?

Vecsés, 2010. október 15. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.