A mi zászlónk: piros, fehér és zöld!
Magyarnak lenni az érzés: fennkölt!

Ide születtünk, miért kellene ezt szégyellni?
„Másoknak”, "máshol" miért lehet büszkének lenni?
Amikor forradalom volt kifolyatták apáink a vérüket,
Ezzel megmutatták az igazi, főleg, igaz-magyar lényüket.

Túléltük a mongolok kegyetlen támadását,
Török sem állította meg a szív dobogását.
Folyt bizony a magyar vér, ezernyolcszáz közepén.
Sőt, ezerkilencszázban is majdnem a közepén!

A magyarnak fontos, hogy a magyar szívek dobogjanak,
Meg, hogy mindig megfeleljenek a nagy kihívásoknak!
Egy évezrede eleget teszünk... élethullámoknak.

Itt élnünk és halnunk is kell!
Érdemes légy… az élettel!

A mi zászlónk: piros, fehér és zöld!
Magyarnak lenni az érzés: fennkölt!

Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József

Az évek árnyékából
Emlékek élménye köszön
Túl lép a lét
Egy újabb kor-kövön
Minden nap öleljen
Szeretet élet-öröm
Isten éltessen
A lelkedet örökkön
Milliónyi csillag fénye
Szemedből tündököl
Kivetül az égre
Mint tükör
Lelked hologramja
Lényed beragyogja
Isten éltessen
Áldva boldogságba
....és még ezernyi gondolat
Száll ......csak száll
Fénnyel telik a kívánságkosár

A Víztenger
Folytonosan hullámzik
Az élet ritmus-rezgése
Felszalad buborék-simogatón
Finom-kavicsparton
Ütemesen mint a szívdobbanás
Pezseg felszínén
A fényragyogás
Dallama titokzatos hangfuvallat
Ősidők zsongó zenéje meséli
A születés kezdetét

Érintése hozzád tapad elidőzve
Amíg megszárad
Átivódik világodon
Folyékony lelke a Földnek
Csendben elegyedik
A titok
Észrevétlen
Suttogja
A fénnyel
Részed
Életed vagyok

Kárpátok aranyló lábánál
A nap lemenőben
Érces harangszó rezdül
A páradús levegőben
Aztán...
Szétcsorgott szürke csöndbe
Olvadnak a fények
Duruzsolva mormolgatnak
Imát a bölcs vének.
Pillanatra...
Rezdületlen levelek közt
Még átsiklik a fény
Megfesti az eget
A kárpátok tövén
Halkan...
Szuszog a föld lassan
Nyirkos lehelletét ontja
Az elnyúló árnyék meglapul
Az est halkuló varázsát oltja
A sötétben...
Még a szél is ásít
Elcsendesül mára
Letelepszik ott távol
A kárpátok csúcsára.
Az éj közeleg ciripelve
Lábnyoma a fűben
Sorra gyúlnak a csillagok
Fenn távol az űrben
Kárpátok lábánál
Már álmodik a hajnal fénye
Reménybe kapaszkodott
A bizakodók esélye
Majd a holnap...
Küszöbén a reggel
Ismét felkel
....s a kárpátok csúcsa
Olyan lesz mint egyszer!

Az estfény eltűnik a napfény elaludtával,
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.

Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*

Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.

Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*

Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!

(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*

Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?

Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.