Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
A poéta estéje…
Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.
Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.
Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.
Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.
Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.
Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc
Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.
Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.
Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.
Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.
Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.
Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc
A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.
Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.
Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.
Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.
Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.
Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.
Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc
Tenger partra kiballagok,
a víz partján elmélázok,
víztükörben őt keresem,
távol levő hű kedvesem.
Vándor felhőn üzen nekem,
felvidítva az én lelkem,
hegyek között gomolyogva,
szállnak hozzám kedves szavak.
Életünkről gondolkodom,
kettőnkről, és boldogságról,
majd ha újra fogja kezem,
nem engedem el kedvesem.
Álmodozva tervezgetek,
így várom az én kedvesem,
ketten állunk, kéz a kézben,
holtig tartó szeretetben.
a víz partján elmélázok,
víztükörben őt keresem,
távol levő hű kedvesem.
Vándor felhőn üzen nekem,
felvidítva az én lelkem,
hegyek között gomolyogva,
szállnak hozzám kedves szavak.
Életünkről gondolkodom,
kettőnkről, és boldogságról,
majd ha újra fogja kezem,
nem engedem el kedvesem.
Álmodozva tervezgetek,
így várom az én kedvesem,
ketten állunk, kéz a kézben,
holtig tartó szeretetben.
Téli diaképek…
Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***
Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***
Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.
Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc – téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.
Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***
Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***
Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.
Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc – téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.

Értékelés 

