A rézvörös Hold méltóságteljesen előbukkant hegy mögül
És vöröses fényével megvilágította a párafátyolt.
A kis-lak ablakai tompán fénylettek és fölül
A Hold, bár oly' lassan kezdte, de szépen zsugorodott.

Egyre feljebb, csak fel, egyre magasabbra kapaszkodott
Közben lassan elvesztette a vöröses árnyalatát.
Menetközben egész lassan átöltözött, felruházkodott,
Ember, állat örömére, felvette ezüstös kabátját.

Az égen, még kis bárányfelhőcske sem volt
És nyugaton esthajnalcsillag ragyogott.

Vecsés, 2014. január 21. - Kustra Ferenc József

Élethullámokon, nagyon ring az élet csolnakom,
Evezőm is van, de heves hullámokkal… birkózom.
Holdnak a fényében, csillognak a hullámtarajok,
De, még sötét éjszakát sem érdekli… mit akarok.

Lelkem, velem fekve pihenget árva, magányos éjszaka
A bánat melletti üres helyet, ki is tölti egymaga.
Ezt már a Hold is szégyelli, felhők közé dugja a fejét,
De hiába, ha én nem tapasztalom az élet kellemét.

Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írtásként!

Hétköznapi pszichológia az elengedésről?

Elmentél... Debóra kisleány...
Beszélnék veled... de ködfoszlány!
Nincsen kérdés többé,
Nincs már válasz... többé?
Már egy darab se... nincs szófoszlány!

Szerettelek... mér' menekültél,
Vagy megcsalál és le is léptél?
Emlékezésem él!
Lelkem, bennem regél...
Szerettelek! Megelégeltél?

Szemeim... ont felhőszakadást,
Önsajnálatot érzek, mi mást?
Szívhelyzetem gyötrő,
Sorsom... elképesztő!
Ilyen nőt nem lelek... Debórást...

Vecsés, 2024. május 21. -Kustra Ferenc József- íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Mogorva felhők
Narancsos horizonton
Napkebelezők.

Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.

Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.

Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.

Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.

Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.

Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.

Napkorong elbújt
Rózsaszín felhők mögé...
Szelet jósolgat.
Tapasztalat sugallja,
Fújdogál majd holnapra.

Bíbor-sáv izzik,
Napnak parazsa pislant.
Lassan elszunnyad.
Csendesedik már a táj,
Nincsen zaj mi fülbe váj.

Vörös égalja
Sötét-lilát varázsol,
Homályos alkonyt.
Az árnyék is olvad már,
Dagad az est mint az ár.

Sárga holdsugár
Földnek vérében pancsol...
Lelket cirógat.
A természet szenderül,
Éjszakába elmerül.

Ébredő csillagok
Úszó párába fúlnak,
Köd tengerébe.
Felhő fátylat ereget,
Földre álmot csepegtet.