Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.

Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.

2017. szeptember 2.

A vihart, eredeti Baso féle stílusban, tankában írta meg a szerzőpáros…

Szél úrfi futkos,
Lebbenti leveleket.
Gyengét leveri.
Tegnap még boldog voltam.
Férjem lelem félholtan.
*
Zúgva közelít,
Morc hangulatú vihar.
Fekete felhők.
Szélvészként jön a mentő,
Szirénája üvöltő.
*
Viharos szélben,
Vörös-bronzban állnak fák.
Szürke ég alja.
Vijjogást hallom, lárma...
Küzd lelke, fénye-árnya.
*
Szél már kivonta
Kardját és rohamozgat.
Mezőn nyargalász.
Hosszú harc, elfogy erő,
Ma a kaszás a nyerő.
*
Nagy fa taron áll.
Szélsüvítő zokogás.
Levelet, lefújt.
A semmibe bámultam,
ELMENT... állok fásultan.
*
Vihar, csak lecsap,
Ágreccsenések körbe.
Erdő, elképedt…
Gyászba borult életem,
Fájdalom tépi lelkem.
*
Fekete függöny,
Bíbort is éjbe zárja.
Szélvihar, tarol.
Fejem felett gyászmadár,
Varjú károg kár-kár-kár.
*
Tetőn, forgószél
Szippantja, meleg pernyét.
Kémény, csak ámul.
Sorsom, mint a forgószél,
Sodor, tépáz, nem kímél.
*
Üvöltve vadul
A szél, kéménybe befúj.
Gólyafészek, bús.
Szívemből bánat ordít.
Árny, családot mért csonkít?
*
Viharos a szél,
Hajnali fény már, dereng.
Ágakat is tép.
Pirkadatig virrasztok,
Hozzá árván indulok.
*
Sok, kopasz akác,
Dísztelen ágaikkal.
Gallyon, szél zenél.
Zokogástól nincs hangom,
Keservesen szól dalom.
*
Erős szelekben,
Csend mélységesen hallgat.
Sodródó levél.
Romba zúzott életem,
Lábaim alatt hever.

Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. augusztus 13. –Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész önéletrajzi írás, címe:”Tegnap még boldog voltam...!”

Megittam életem korty vizének javát,
Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.
Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,
Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.

Sokmilliónyi vágyálom után
Megálltunk az evolúció zsákutcáján.
Ősi szellők őrzik vándorlásaink nyomát,
Sárkunyhók épültek az idők folyamán.

Ősanya varázsán nyíltak iskolák,
Csillogó dübörgéssel lettek diplomák.
Kalapunkat elfújta a szél is,
Táncunk, dalunk megmaradt mégis.

A gyarló ember önképét, hit éri, vagy ölelés, megrezzen,
Alig pislákoló zsarátnokom felett, korom fátyla lebben.
A zsarátnokom kormot árasztva, kicsit is világol helyén?
Élet legyen szelíd, vagy vad, érzelem lángol a tűz rejtekén…

Mennék én előre,
De nagy kérdés, merre?
Ha zsarátnokom nagy lánggá fújom,
Lesz értelme, hogy vívom a harcom?

Vecsés, 2014. február 10. - Kustra Ferenc József

Tavasszal minden
Kivirágzik, új élet!
Növény pompázik.
Kirándulók serege
Megy kicsit a hegyekbe.
*
Nyári melegben
Izzadnak a fenyőfák.
Tűlevél szúrós.
Pókháló borítja és
Meghízott pók sem kevés.
*
Szépséges a rét,
Ott nyáron heverészni
Oly’ nagy élvezet.
Vándor és kiránduló.
Vágy erre irányuló!
*
Nyáron cajozni,
Suhanni az út felett
Emelkedőnek…
Lefelé versenyezni.
Tudd, nem nehéz elesni.
*
Egy csendes estén
A nyári Balatonnál
Ölelős séta.
Csak menni nádas felé,
Békákat hideg lelé.
*
Nyáron kell házat
Átfesteni, színezni.
Vakolatóvás.
Mesteremberek hada.
Sört, ők nem visznek haza.
*
Szél pőrézteti
Őszi dér lepte fákat.
Ág hideg, merev.
Úgy fáznak éji árnyak.
Ilyen a sorsuk fáknak.
*
A telet várja
Szánkózni vágyó gyerek.
Felnőtt is menne.
Nagy mulatság siklani,
A nagy dombon lecsúszni!

Vecsés, 2014. június 21. – Kustra Ferenc József – Készült; Tankákban