Elnyomó ölelésben élni
sohasem tudott e büszke nép.
Gyáva a süllyesztőben végzi,
lebegett felette a jövő kép.

Ifjak serege erőt merít
szeretett haza sóhajából.
Szívet hazaszeretet hevít,
nem hajol meg gyávaságból,

Döngő léptű idegen sereg
tapossa hazánk dús földjeit.
Szemben velük hazafi tömeg
vívja élet – halál harcait.

Ha összefog az egész ország,
hazaszeretet húz rá vértet.
Megtanulja az egész világ,
nem igázhatja le e népet.

Ősszel… versben és Baso féle eredeti stílusú tankában.

Esőfelhők csak
Vonulnak… jönnek újak.
Ködfolt, baljós jel.
Kiskertben rózsák nyílnak,
Naptól levelek híznak.

Záporozva hull az eső a ligetes erdőn,
Minden barátságtalan, nagyon vizes a mezőn…
*
Eső meg a köd,
Meg... múlt kísértetei.
Mindenhol avar.
Verőfényes nyári nap,
Elkel a szalmakalap.

Micsoda bohém egy öreglegény ez az ősz,
Csak kifeküdne a napra, mint fáradt dizőz…
*
Erdő felett ül
A vastag esőfelhő.
Sűrű, mint a köd.
Napsugara szikrázik,
Szellő levéllel játszik.

Régi kérgűek a szép százéves faóriások, és még állnak!
Viszont biztos, hogy az ő levelei is színes-rozsdássá válnak…
Sűrű ágai között még a nap-fénynyalábok mélyen turkálnak…
*
Utolsó villám
Lecsap, már itt van a köd.
Hideg az eső.
Lemenőnap integet,
Ám áraszt még meleget.

Az éjszakai patakot a Hold, ezüstvérré átfest,
De, a táj is ezüstös… most az esőt is, mint a látenst.
*
Csücskös felhőkkel
Szemez, a kora hajnal.
Ködtől, alig lát!
Hajnali napfény villan,
Fűről harmat elillan.

Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 26. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A verse címe: ”Nyári nap”

Öregségi vizionálás…

Bolond ez a szélcsend, összekócolja a hajam,
Nap meg nem is süt és fejemről olvad a vajam…
Nem is nyitom ki a számat, erőből hahotázok,
Folyik az izzadtságom, derék-máshol tájt, úgy fázok.

Új
Roham...
Fordítva
Megy minden.
Öregszem talán?
*
Öregszek, puhul is a bicepszem, de kemény csávó vagyok,
Kérdés, mellettem kitartanak-e öregedő angyalok?

Csak
Lóg a
Bőr rajtam.
Tegyek botox-t?
Az sem segít már.
*
Kisfiúként –régen- nevelést is kaptam,
Így aztán magamnak, soha nem hazudtam.
Megszeretették az állatokat,
Soha nem bántottam páriákat…

Jól
Nevelt
Anyám. Ne
Csalj! Szeres
Embert, állatot.
*
Nyomozó is voltam és bevarrtam a bűnözőket,
Kíméletlenül a megrögzött bűnelkövetőket...
Ahogy tudtam segítettem a gödörben levőket.

Csak
Tettem
A jót, úgy...
Mindenkiért.
A nagy semmiért.
*
Elmúlt az idő felettem is, lehet, hogy ez az öregedés?
Eddig, amit leéltem hosszabban, már, az sem volt csekély… kevés.
Sors, még ró majd rám? Gondolom az további lehetetlenkedés…

Sok
Nincsen
Már hátra.
Mit tehetek?
Eszem a kefét...

Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a verset és írtam, alá az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.

Nem tudom, miért kel fel a Nap
minden reggel és ragyog aznap?
Tudom, fényben virágok nyílnak,
s hogy őrködik a Hold hajnalig.
Bár, biztosan van rá felelet
miért ilyenek az emberek?
Gondolom a válasz az lehet,
szeretet szó róluk lepereg.

Talán kellene egy varázsszó,
amely minden szívhez elvezet.
Tűnő csendben, végtelen vágyak
felett álomvilág lengedez,
szívekben ott lesz a szeretet
és halkan majd hálát rebegnek.
Felkelt nappal a lélek izzik,
hisz a szeretet naggyá válik!

Ördögöd van, angyali ördögöd,
sorsod felett eddig jól őrködött.
De előre is nézz, ne csak hátra,
többre nem is egy szívdobbanásra.

A láthatáron feltűnt egy angyal,
sorsokat átmetsző sötét karddal.
Szépség álarcába bújt gonoszság
otthona talmi, hamis menyország.

Angyali ördögöd még átölel,
nagy segítség ez, de csak félsiker.
Hiteddel kövezd ki sorsod útját,
taszítsd el kísértés édes csókját.