Hétköznapi pszichológia az elengedésről?

Elmentél... Debóra kisleány...
Beszélnék veled... de ködfoszlány!
Nincsen kérdés többé,
Nincs már válasz... többé?
Már egy darab se... nincs szófoszlány!

Szerettelek... mér' menekültél,
Vagy megcsalál és le is léptél?
Emlékezésem él!
Lelkem, bennem regél...
Szerettelek! Megelégeltél?

Szemeim... ont felhőszakadást,
Önsajnálatot érzek, mi mást?
Szívhelyzetem gyötrő,
Sorsom... elképesztő!
Ilyen nőt nem lelek... Debórást...

Vecsés, 2024. május 21. -Kustra Ferenc József- íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Hétköznapi pszichológia…

Hogyan is lehetne bolond a bölcsből?
Amikor így szabadult a bölcsőből…

De bíz’ minden lehet, az élet ilyen cifra!
Tanúsítja ezt... analfabéta kismiska!
Mert az élet nem a normális létnek kedvez,
Mondják, Isten végez, ember hiába tervez…

Meg az is mondják, okos ember nem terem úgy, mint a gomba,
De, okosokat is be lehet slihtolni kényszerzubbonyba!
Mondják, hogy az okos enged, szamár szenved!
Ha mindig enged, ő lesz, ki folyvást szenved!

Bolond vagy bölcs a másik, de osztogatja a tanácsokat,
Nem is gondolkodik, mondja a megfogadhatatlanokat,
Mert az ő agya így működik és elsüti... talányokat!

Boldogok biz' a lelki szegények,
Mert tán' az ő örökös terhének,
Nincsen menekvése, mint egérnek.

Végül is az élettel mindenki küzd,
Saját baján, magát át, keresztülküzd!
De nem biztos, hogy nagyon nagy élmény, jó az okosnak,
Ha beveszik csapatba, ütő nélküli dobosnak…

Okosnak megvannak maga korlátai,
Ő tudja, hogy az élet finomságai,
Az élet nagy, éles kanyarulatai.

Okosnak, mondják, nem kell mindenáron győzni,
Neki dolga inkább a másikat meggyőzni!
De közben bolondnak… lehetősége győzni?

De az okos, milyen okból áldozza fel magát?
Neki soha nem köszönik meg a fáradtságát…
Ő tudja… élet megváltoztathatatlanságát.

Vecsés, 2015. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

Lopakodó est
Fotonokat kebelez...
Fényhiányosság.
Hol a jóság remete,
Ott emberség fekete.

Kormos fellegek
Sötétséget hintenek...
Fénytelenséges.
Lélek lámpás világít,
Hol szeretet irányít.

Hajtja vadul fellegeket
Kíméletlen csípős szél,
Jöhet farsang, tavaszváró;
Az úr itt még fagyos tél.

Torkos népség buja tánccal
Temetik már a telet,
Mindegyiknek kijár néhány
Mézes, mázos fánk szelet.

Világszerte népszokások
Csalogatják víg tavaszt,
Tábortűznél harsány kedvvel
Busók űzik a ravaszt.

Hamis az arc, megtévesztő
Maszk mögött a valóság,
De az évszak átlát rajta,
Hiába a turpisság.

Majd ha eljő az ideje,
Téltemető virága,
A jeges dér is felenged
Tavaszt hint a világra.

Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?

Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.

Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…

Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…