Szeretsz Te még engem,
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.

Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!

Fiatal barátom,adok egy tanácsot, ha jót akarsz magadnak. A cigarettáról lemondasz. Sokat ér önnön tested? Nosza mindennap edzjed. Írok még pár sztereotípiát ,sürgősen felejtsd el a piát. Továbbra is a lányokat , s ne az anyagot szeresd. Kívánom betartsd e pár igét. Ha igen, akkor sokáig élsz. Ha nem akkor is sokáig élj. S emlékezz rám jó szívvel. Jámbor.

Jót, rosszat sokat adok, kapok. Ott vagyok, hová magamat sodortatom. Szeliden is, és vadul is itt kell köztetek élnem. Varrjátok be szemem, mint rossz kotlósnak, mert félek félek, mert culpázva közétek vágok.

Hosszú, hosszú távollét után érkezem haza. Alig négyéves kislányom megismer. Szeplős pisze orra, ragyogó kék szeme, gyönyörű kis arca, rám nevet, s mondja: Apa szia. Feledhetetlen szép pillanat.

Két kis copfod repült, felkaptalak, s kiáltottam tréfás hangosan: Tudod-e ki szeret a világon legjobban? Válaszoltam is magamnak és a világnak nagy boldogan: Én, hát én szeretlek a világon legjobban!