Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.

(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,

A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.

A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.

Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.

Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.

(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában

Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,

Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...

A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe

Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.

Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.

Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.

Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc

/A Cigány sorozatgyilkosságok
áldozatainak emlékére/

Dadognak a századok,
százezernyi békejobbomat leköpték.
Sírva kérdez a fiú, reccsen az ág.
Régi joggal a vonó rajtam hegedül.
Népemet bántó vicsorgó farkasok
fehérló fia nevében bántják.
Táltosok dobpergésében
évszázadok kínjai peregnek népem szemébe.
Kiherélt farkasok győznek, s fél a népem.
Ősi jóság helyett hóban fetrengő gonoszt
ijesztenek gyermekeink szemében.
Sírva kérdezném a boszorkányízű hajnaltól,
Istenem... de nem merem.
Könnyeket mos le az Idegen a lábamról,
sóhajtásom újra kérdez,
vérem gyönyörű vágyat érez.
Köszöntelek síró hegedűdön szóló
Imre nagyapám,
köszöntelek pörgős szoknyák táncán
Tinus nagyanyám.
Hány ördögízű század kíséri cigány utatok?
Imádkozom, aztalon mezei virág.
Hány angyalt ringat még ködös pirkadat?
Kutyák harapásai ördögöt csókolnak.
Ha remény volt most palotát épít.
Húsba szakadt hazugság igazul majd
gazul szül ostorszíj igazságot.
Lángol a ház gyermek sír anyja ölébe,
sátánnak szaga vigyáz rájuk.
Késhegyén ölni akaró bűn kiabál.
Hol vagy?
Segíts!
Ifjúszívekben élünk.
Ugye betakarsz, ha kérünk?

Dióhéjba sűrített világom: színes selymek, illatos virágok.
Csengő hangod, szikrázó gyémántok, fényes hajad, tüzes harmatok,
Nefelejcs virága, türkiz nőszirom, pillangóvirág, mohos cédrusok,
Csipkés fátyol, hófehér oltalom, húsz múló perc szépségét őrzi,
Forró, fényes csillaggá vált, a Nap és Hold kíséri útját a menny felé,
Neve: Boldogság!

Táncoló hópihék,
Szikrázó fehérek,
Parányi tündérkék,
Hullnak pelyhekként.

Tisztuló felhőkből,
Ragyogó égboltról,
Szállnak libegőn,
Csodaszép takarón.

Suhanó szánkóval,
Jött a télvarázsló,
Hideg fuvallattal,
Dér fagyott a fákon.

Hófehér paplanon csillagok fénye,
holdsugár ezüstje kúszik az égre,
lágy zene kísér tündöklő pihéket,
aranylant húrjain reményt ígérnek.

Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,
kémények füstje lassú - még andalog,
ünnepi díszben hegytető tetszeleg,
angyal száll fölé, lépése nesztelen.

Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,
égből zeng a varázsos szimfónia,
halkan lép karácsony a bársony éjbe,
ragyogást csenve földi sötétségbe.