Idő 
Értékelés 
Értékelés A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.
Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.
Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.
Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.
Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.
Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.
Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.
Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.
Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.
Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.
Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.
Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.
Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.
Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.
Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.
Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.
Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
Szín-kavalkádok, minden irányban másként
Láttatják, hogy ősz színei, hogy változnak.
A színek változásai mindenütt kissé másként
Mutatják meg, hogy a fű, a növények, hogy változnak!
(Senrjú)
Színes ősz zizzen,
Ahogy avarban lépek!
Halkan recsegés.
*
Köd hull színekre,
De színek nem bújnának?
Köd, könyörtelen.
*
Síró, szitáló
Köd? még ő a magányos.
Színek, párában!
*
Ködtől alig látható hajnalok,
Színek eltűnve? bújt völgyhajlatok.
Ősznek a csöndje is nézgélve, halk ködpárában hallgat,
Látszik, hogy nem sikerül neki, de kínlódva farolgat.
(Haiku)
Köd sötét árnya,
Árnyékmentességet fest.
Láthatatlanság.
*
Szürkület, eget
Nagyon ural, hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Tejfölös fátyol
Fehér bársonyként terül?
Horizont elbújt!
Vecsés, 2019. szeptember 13. Kustra Ferenc ? íródott a láthatóról?
Láttatják, hogy ősz színei, hogy változnak.
A színek változásai mindenütt kissé másként
Mutatják meg, hogy a fű, a növények, hogy változnak!
(Senrjú)
Színes ősz zizzen,
Ahogy avarban lépek!
Halkan recsegés.
*
Köd hull színekre,
De színek nem bújnának?
Köd, könyörtelen.
*
Síró, szitáló
Köd? még ő a magányos.
Színek, párában!
*
Ködtől alig látható hajnalok,
Színek eltűnve? bújt völgyhajlatok.
Ősznek a csöndje is nézgélve, halk ködpárában hallgat,
Látszik, hogy nem sikerül neki, de kínlódva farolgat.
(Haiku)
Köd sötét árnya,
Árnyékmentességet fest.
Láthatatlanság.
*
Szürkület, eget
Nagyon ural, hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Tejfölös fátyol
Fehér bársonyként terül?
Horizont elbújt!
Vecsés, 2019. szeptember 13. Kustra Ferenc ? íródott a láthatóról?
(Septolet csokor)
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
Őszből a télbe? a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.
Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!
Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?
Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.
Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!
Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
