A csorda ügetve halad
a gyér erdőben,
és a föld dübörög
nehéz lábuk alatt.

Őrszemek csapkodó
nagy fülekkel védik
a csorda mindkét oldalát
ha netán veszély adódna.

Köztük kicsi és nagy,
fiatal és öreg,
egyenletesen halad
mint egy szűrke hadsereg.

Aztán váratlan veszély!
Ember szag, attól a turbános,
fehér köpenyes lényektől kiknek
egyetlen célja a rabságba ejtés.

Az őrszemek trombitálnak
hogy irányt kell változtatni,
de hirtelen egy fiatal borjú
elveszti az eszét és előre fút.

Anyja aggódva utána fút,
megzavarja az egész csordát,
mely félreérti indokát,
és vakon követi -

egyenesen az ember
alkotta csapdába.
A csorda átverve megáll
a bekerített területen.

Fejükkel idegesen le-fel
bólintanak és orrmányukkal
ide-oda csapkodnak, mert a
csorda elveszve érzi magát.

Egy öreg nagyméretű nőstény
előre lép. Az ijedt kis borjú,
ügyetlenűl és tehetetlenűl
próbálkozik anyjához férni,

de durván fel lesz rúgva.
Az öreg nőstény felette áll,
és súlyos lábbal elkezd
dörömbölni mint egy hatalmas

irgalmatlan bírói kalapács,
addig míg a borjú utolsó
gyöngülő és fáradozott
lélegzete el nem halkul.

A nyitott és rózsaszín
szájból habzó vér csorog
éa az elefánt csorda ítélete
emígy végre van hajtva.

Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Az ősz a földöntúliak találkozása
Még kis meleg, rohammal eltakarítása…

Nyár
Lassan
Útra kel.
Változni fog,
Lét és természet.
*
Múló nyárban, séta a már lombhullató fák alatt,
Az elszálló hárslevél illata még kicsit marad!

Andalogjunk együtt, fogjuk egymás kezét!
Szívünkben, éljen mint gyönyörű emlék.
*
Csalódást hoz az őszi szél, a hideg fuvallattal,
De előre vetíti, hogy elő a kabátokkal.

Lég
Hűvös,
Elég csak
Egy ölelés.
Még nem kell kabát.
*
Az ősz színei elég harsányak
De szépek is, mert változatosak!

Élvezzük e szépséget,
Őrizzük a lelki épséget,
Könnyítsük az öregséget.
*
Az őszben a hajnali harmat fehére festi a tájat,
Aztán az időjárás belehúz… addig még alszunk párat.

Hűs
Hajnal,
Nap homály.
Ez várható...
Reméljük, késik.
*
Az ősz rendesen összegyűrte a növények leveleit,
Aztán meg szertefújta, mint a már elmúltnak emlékeit.

Arcunk vénségtől immár ráncos,
Minden ránc, egy szomorú emlék... szilánkos.
*
A bárányfelhők is már téli szállásra vonultak,
A súlyos és sötét felhők, már fölénk is rohantak.

Volt,
Elmúlt.
Füstbe szállt
Remény, a nyár.
Az ég rí, ősz lett.
*
Lassan várjuk, a ködnek homálya uralja majd, tájat,
Akkor majd, nyárra visszaemlékezni, lehet, hogy fájhat!

Hajunkat a dér ezüsttel hintette,
Ifjúságunkat a nyár magával cipelte.
*
Nyár múlásában az ősz születése,
A nagy kavalkád, megkevergetése.

Mily
Szépség,
Barna, rőt,
Színpompás ősz.
Mért vész semmibe?
*
Ahogy a tájon végigér a szitáló őszi eső,
Úgy lesz minden sáros, pocsolyás, ez bíz' nem felemelő.

A tehetetlenségtől könnybe úszik szemünk,
Az elmúlás gondolata terheli eszünk.
*
Nem tudjuk mi lesz holnap, de a kalucsnit jó lesz elővenni…
A fürdőruha meg biztosan nem szükséges, azt el kell tenni.

Ég
Felhős,
Hideg van.
Lesz-e eső?
Kellhet az ernyő.
*
Ahogy ránk telepednek a jéghizlaló fagyok,
Úgy távolodnak a nyári-meleg féle álmok…

Szívünk már jéggé dermedt,
Hit, remény elveszett.
Sors rólunk megfeledkezett?

Vecsés, 2017. május 1. – Szabadka, 2017. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavasokat, poéta- és szerzőtársam, Jurisin (Szőke) Margit.

Bogaras és bolhás volt Bobikánk,
Doki mondta, fürödjön a kutyánk.
Nosza, gyógyszer száz liter meleg vízbe,
Az meg bele műanyag edénybe.

Ötven kilós kutyát beültettem,
Nyaka alatt fogta a bal kezem.
Jobbal meg öntözgettem busa fejét,
Szerette, be sem csukta a két szemét.

Öt percig áztattuk a fehér lében,
Anyu és Anita locsolta bőven.
Szerette Bobi, nem volt ellenvetése,
De úgy nézett ki, mint egy szétázott ürge.

Végén hordóból nem tudtam kivenni,
Felborítottam, ki kellett önteni.
Kiöntöttem a vizet a kutyával,
De úgy néz ki, végeztünk a bolhákkal.

Budapest, 1998. július 4. ? Kustra Ferenc József ? a mi újfundlandink volt?

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!