Álmosodik a természet,
Lassan ágyát megveti,
Itthon maradt madárnépet
Érett maggal eteti.

Lomb lehull a fáradt fákról,
Földre ejti álmait,
Suttogás jön minden ágról,
Szél dúdolja vágyait.

Víznek tükre sima, fénylő
Fodros hullám elmerül.
A messzeség ezüstkéklő,
Ringatózva szét terül.

Napsugár is megszelídül
Tüzes lelke ködben hál,
Minden földi télre készül,
Elő kerül sapka, sál.

Nem fáj már semmi,
Földi lét végére ért-
Beteljesedett.
Túlléptél az anyagon
Lelked szárnyal szabadon.

Nyugodj békében,
Mindig Ember maradtál-
Emlék bennünk él.
Szívekből a szeretet
Csillag ösvényen vezet.

Öröklét kezdet
Mennyeknek tárt kapuja-
Megüdvözülés.
Földi létnek az ára
Világosság Világa.

Gyertyánknak fénye,
S gondolatunk feléd száll
Égi utadon.
Várnak már kik elmentek,
Mennyországba vezetnek.

(Íródott egy kedves rokon emlékére...)

Nyújtsd kezed felém,
Tedd aszalt tenyerembe
Csak tarthassam én,
S érezzem pulzusod
Ahogy szíved dobog belém;
Lüktetve olvad lélek-fény.
Ez több a szerelemnél...
Hiszen ifjúságod s egész léted
Ha e földi idővel méred-
Akkor...azóta
Igéretedhez hű volt véred.
Már unokáink ölelnek
Engem s téged.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem cseperedtél.

Nyútsd kezed felém,
Hogy merülhessek én
A végtelen peremén
Nyugalmadba, s ha majd hív az ég-
Így békés lesz a vég.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem együtt cseperedtél.
Két fél vagyunk egy Egésznél.

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!

Szeretetben van az áldás,
Éjsötétben fénylő lámpás.
Mint sugallat pillanattal,
Száll a lélek gondolattal.

Test az forma - hordja lelket
Míg beérik örök kezdet.
Ember fia sem halandó,
Mert a lelke maradandó.

Földi léttől elszakadva
Csillagösvény útja várja.
Isten fiával a mennyben
Létezik majd szeretetben.

Szeretetben van az áldás,
Világítson ez a lámpás.
Ha szívekben csírja fénylik,
Földi lét is szebbé érik.