Szófelhő » Fényben
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
RÁD GONDOLOK
Írta: Poór Edit

Duál testvérem rád gondolok,
Szívem mélyéből egy érzést hozok.
Egykori életünk nyoma,
Lelkünk szentélye hordozza.
Tiszta áldott szerelmünk,
Akkor be nem teljesült,
Ádáz harc elvette életünk.
De az igaz szerelemnek,
A halál nem vet véget,
Elodázza egy új élet.
Most találkoztunk,
S szerelmünk újra élhet.
Pörögnek elém a képek,
Nem akarlak elveszíteni téged.
Szeress úgy, mint akkor kérlek,
Én, szeretlek tiszta szívvel téged.
Legyen szerelmünk hű és örök,
Isten áldásával fényben is örök.
Beküldő: POÓR EDIT
Szeretnék szemedbe nézni,
S tüzében boldogan égni!
Bőrödhöz érni,
Szeretnélek ölelve csókolni.
Szerelem tüze égeti lelkem,
Tudom Te is érzed kedvesem.
Örök mécses lángol szívünkbe,
Vigyázzuk-e lángot örökre.
Boldogságunk találkozik a fényben,
Ahogy két csillag felragyog az égen.
Egymástól távol,
Lelkünkben szerelmi mámor,
Kezünk örökre összeforr.
Oly elválaszthatatlanul.
Beküldő: POÓR EDIT
A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!
Beküldő: POÓR EDIT
Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.
Beküldő: Virginás András
Színjátszó fátyolban ringatózol,
még puhán lebegsz a légi árral,
vágyak dallamát rezgik húrjaid,
s szerelmet árulsz aranykarátra.
Egy ideig csillogsz a fényben, mint
a jéghegyek áttetsző csúcsai,
megtévesztve vétlen áldozatod
mélyről áramló tiszta álmait.
De egyszer majd nem kell már hűs lelked,
s a sötétségben merengsz, nesztelen,
úgy múlsz el, hogy igazán senkit sem
szerettél, s téged senki sem szeret.

2016
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák