A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!

Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.

Színjátszó fátyolban ringatózol,
még puhán lebegsz a légi árral,
vágyak dallamát rezgik húrjaid,
s szerelmet árulsz aranykarátra.
Egy ideig csillogsz a fényben, mint
a jéghegyek áttetsző csúcsai,
megtévesztve vétlen áldozatod
mélyről áramló tiszta álmait.
De egyszer majd nem kell már hűs lelked,
s a sötétségben merengsz, nesztelen,
úgy múlsz el, hogy igazán senkit sem
szerettél, s téged senki sem szeret.

2016

Szemeddel sírsz, nevetsz,
szíveket átölelsz,
álmokat szövögetsz,
s hőn életet lehelsz.
Gondozol lelkeket
szelíden, érzéssel,
s hogy nyílsz a Napfényben,
lényed örvendezem.
Vágyaink ereje
láncol össze minket,
eleven bilinccsel,
s lángol túl mindenen.
Te vagy a rejtelem,
hevével, csendjével,
s való Nőiséged:
maga a szerelem.

2013.

Ebbe a fizikai létbe,
Küldött minden egyéniségnek,
Ott kell megállnia a helyét,
Ahová Urunk rendelte életét.

Ki felellős Istennel szemben,
Felelős a környezetével,
Ajándékba kapott élettel,
Felelős természettel szemben.

Parancsolatoknak sora,
Isten által úgy van megírva,
Ahogy a lélek öntudata,
Elkezd megvilágosodnia.

Senki sem tehet a világba,
Úgy, ne volna visszahatása,
Cselekedjék jót, avagy rosszat,
Visszaszáll rá érzésvilága.

Azért adja Isten a törvényt,
Hogy léleknek üdvére váljék,
Mutatja, hogyan cselekedjék,
Avagy, hogyan ne cselekedjék.

? Ne lopj! ? Így szól a parancsolat,
Szándékos és passzív formája,
Ne vegye el ember a másét,
Ne károsítsa meg lelkét.

Azzal is lop, ha rágalmazza,
Bizalmát, hitelét megrontja,
Az ígéret is hiányt okoz,
S a hazugság, csalódást hoz.

A lopás mozgató rugója,
Önzés minden felhalmozója,
Kapzsiság lesz mértékadója.
Itt por és hamu káprázatja.

Az örökélet őshazája,
Fényben fürdő Atya áldása,
Igazság, tisztaság pompája,
Így vár minket Isten országa.