Ez a szép nagy ország
Mi volt, Magyarország
Már nem lesz többé
Vált, nagy köddé
Sokan nem tudják
Mit takar a címer
Rajta a korona
Magyar azt, volt
Semmiért nem adta
Címeren az ország
Utána a honvágy
Mire már kevés magyar
Ki erre vágy

Nem mást akart
Hajdan e címer
Mert idején annak
Az országot a magyar
Másnak nem adta
Határt szabott akkor
Duna, Tisza, Dráva, Száva
Ki ránk tört akkor
Eltört keze, lába

És a nagy Alpok
Rég lehanyatlott
Határát akkor
Három tenger mosta
Hosszan
Benne a kereszt
Isten bennünket
Nagyon, nagyon szeret
Mint jelzi is a címer
Ki magyar, még mer
Forró vérét adná érte
Csak,hogy Szent Hazánkat
Több bánat ne érje

Miféle út ez a lábam alatt?
Hideg mint Antarktisz jege
Ismeretlen sarkamnak
mint errefelé a szeretet melege.


Száradt fák az út mentén s
szemben jő velem tegnapi magam
Lehajtott fején feketült átok,ami földi
teremtők szeméből a napba sugárzott.


Miféle út ez a lábam alatt?
Száradt fák az út mentén
Idegen szívemnek e táj már
Tündér Ilonám sem lelem én.


Milyen halvány ez a fény?
Itt van az Ősz,halottak évada
Gyűrött száradt koszorúk alatt
A megsemmisült ember maga.


Miféle út ez az én utam?
Pogány tenger hullámai
A hitetlenség szívemhez fért
Hívnám,reszketnék,ha lenne még kiért.

Ha felnőnek a gyerekek búcsút intenek.



Mikor második gyermeke is elment, már nem sírt napokon át,
csak állt a küszöbön s nézte az üres szobát,
fájó gombóc égette torkát.

Valami elszakadt és helyén egy seb fakadt,
ki egykoron belőle sarjadt, most máshol marad,
anyai szivére vasmarok tapadt.

Mindíg is tudta, hogy így lesz, de odázta volna míg lehet,
minden anya sorsa ez, mást nem is tehet,
ha szive nem, az idő majd oldja e percet.

Requiem egy kertért


Kertterveztem zölddel,
domb aljában kővel.
Mezsgye füvén tipegővel,
virágszegély kisérővel.
Fürge gyíknak futásával,
üregi pók kuckójával.
Méhecskéknek döngicsével,
cirip tücsök énekével.
Rózsák bódult illatával,
madárkának trillájával.
Édes szőlő mosolyával, s
kerti padnak vonzásával.
De!
Mivégre ha mindez nem kell,
mit kezdjek e kedvvel?
Elillan mint tűnő álom, s
újra talán sose látom.



Írta: Lupták Gyula
Budapest, 2009-01-13

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy a szerelemnek adjam életem,
Hogy ne legyen idő a fájdalomra,
Amit a szerelem szül a világra.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy szerelem legyen minden percemben,
Hogy meg ne értsem a fájdalmas véget,
Mert veled én nem lehetek eleget.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy majd halál legyen a menedékem,
Hogy ne kelljen ezt megélnem:
Elhagysz engem,kedvesem.