Itt a tó, hol árnyak világa
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.
A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.
Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.
A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.
Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.
Az éjjel suhan szelíden,
Az árnyban egy gyermek pihen.
Távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik az éjjel panaszát.
A kert alatt egy dal kél csendben,
Felszáll, és elhull megdermedten,
Majd felsír. A gyermek hallgatag
És a dal szökik a kert alatt.
Márciusi estén,
Ha fakadnak hívó, hívó nóták,
S téged keresvén
A vér, a nász himnuszát zokogják.
Gyermekem pihenj,
Itt tiszta éjjel fed el csendben
Ott sírokkal teli a föld
Itt tiszta víz foly hűs erekben,
Ott beteg múzsa lantja költ.
A nóta száll az éj során.
A gyermek indul tétován
S távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik el az éjjel panaszát.
Az árnyban egy gyermek pihen.
Távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik az éjjel panaszát.
A kert alatt egy dal kél csendben,
Felszáll, és elhull megdermedten,
Majd felsír. A gyermek hallgatag
És a dal szökik a kert alatt.
Márciusi estén,
Ha fakadnak hívó, hívó nóták,
S téged keresvén
A vér, a nász himnuszát zokogják.
Gyermekem pihenj,
Itt tiszta éjjel fed el csendben
Ott sírokkal teli a föld
Itt tiszta víz foly hűs erekben,
Ott beteg múzsa lantja költ.
A nóta száll az éj során.
A gyermek indul tétován
S távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik el az éjjel panaszát.
Nem volt még részeg az életborától
Nem szürcsölt még a mámor poharából
Nem ért ajkához lázas asszonyi száj
Csak messzi villogott egy-egy női váll.
Feje nem pihent még nő ölében
Vágyva gondolt asszonyra néha
Elnézett a ködös messzeségbe
Fiatal vérének lázában égve.
Sanyaru őszben némán járt
Törékeny sápadt nőre várt
Halkszavú legyen s könnyű a teste
Oh mikor jő már a csókos este?
És jött a Tél a Nyár helyett
Elomlott a testének sátora
Eljött a Tél, a szomorúú vég
Eltávozott egy kóbor vendég.
Nem szürcsölt még a mámor poharából
Nem ért ajkához lázas asszonyi száj
Csak messzi villogott egy-egy női váll.
Feje nem pihent még nő ölében
Vágyva gondolt asszonyra néha
Elnézett a ködös messzeségbe
Fiatal vérének lázában égve.
Sanyaru őszben némán járt
Törékeny sápadt nőre várt
Halkszavú legyen s könnyű a teste
Oh mikor jő már a csókos este?
És jött a Tél a Nyár helyett
Elomlott a testének sátora
Eljött a Tél, a szomorúú vég
Eltávozott egy kóbor vendég.
A művészet iránt érzett
legkedvesebb tiszteletem jeléül.
Láttam Blaha Lujzát,
Budapesten láttam,
S hallottam énekét
Sok szinjátékban.
Alakitásai
S csengő, ékes szava;
Természetes gyöngy volt
Minden mozdulata.
És most a szegedi
Szinházi deszkákon
Mintha őt hallanám,
S Déri Rózsit látom.
Látim s hallom őtet,
Vidám kedélyével;
S természetes bájos
Elevenségével.
Déri Rózsi méltán
Blaha Lujza párja,
A szegedi szinház
Dalos pacsirtája.
Oh gyönyörrel játszó
Művésznő-asszonyom!
Fogadja emlékül
Üdvözlő szózatom.
legkedvesebb tiszteletem jeléül.
Láttam Blaha Lujzát,
Budapesten láttam,
S hallottam énekét
Sok szinjátékban.
Alakitásai
S csengő, ékes szava;
Természetes gyöngy volt
Minden mozdulata.
És most a szegedi
Szinházi deszkákon
Mintha őt hallanám,
S Déri Rózsit látom.
Látim s hallom őtet,
Vidám kedélyével;
S természetes bájos
Elevenségével.
Déri Rózsi méltán
Blaha Lujza párja,
A szegedi szinház
Dalos pacsirtája.
Oh gyönyörrel játszó
Művésznő-asszonyom!
Fogadja emlékül
Üdvözlő szózatom.
A nagy esőzés elállt,
a ködpárák is fölszálltak, Úrnőm.
Az elefántok készen állnak,
amely percben akarod:
indulhatsz.
Én maradok és mindenre vigyázok:
az illatodra a szobákban,
a lábnyomaidra a tornác előtt.
Esténként elengedem a házőrző
tigriseket,
s a fojtott csendben
a vörös csillagok alatt
mindig újra hallom búcsúszavad.
a ködpárák is fölszálltak, Úrnőm.
Az elefántok készen állnak,
amely percben akarod:
indulhatsz.
Én maradok és mindenre vigyázok:
az illatodra a szobákban,
a lábnyomaidra a tornác előtt.
Esténként elengedem a házőrző
tigriseket,
s a fojtott csendben
a vörös csillagok alatt
mindig újra hallom búcsúszavad.