Csak egy porszem a végtelen
mi világomba veszett,
határtalan univerzum
ködéből épült makett.

Tárgyiasult gondolatok
testet öltenek lassan,
meg sem született csillagok
rejtőznek el a napban.

A remény is kudarccá vált
felbukott a szerencse,
apránként kiszárad minden
cseppekkel telt medence.

I

Ez nem az öregek országa. A fiatalok
Egymás karjában, madarak a fákon,
? Azok a haldokló nemzedékek ? jelenleg énekelnek,
A lazac-vízesések, a makréla-dús tengerek,
Hal, hús vagy szárnyas, egész nyár folyamán bármi kapható
Ami megfogamzott, született vagy meghalt.
Elragadtatva érzéki zene által, senki mit se
Törődik az örökös értelem emlékműveivel.

II

Egy idős ember csak csekély dolog,
Egy rongyos kabát egy boton, hacsak nem
A lélek megtapsolja és megénekelje, hangos dallal
Minden rongyát dicsőitve mely egy halandónak ruházata,
Még ének iskola sincs, hanem csak a saját
dicsőségből eredő műemléknek megcsodálása;
És ezért hajóztam átt a tengeren, és eljöttem
Bizánc szent városába.

III

Ó, bölcsek, kik Isten szent tüzében álltok
Mint egy falnak arany mozaikja,
Lépjetek ki a szent tűzből, az örvény forgásából,
És legyetek lelkem ének mesterei.
Fogyasszátok el szívemet; mely beteg a vágytól
És mely mint egy haldokló állathoz rögzítve
Nem tudja, hogy ő mi; és soroljatok engem
Az örökkévalóság leleményébe.

IV

Ha már egyszer kikerekedtem a természetből, soha nem akarom
Testi formáját felvenni bármely teremtmény képmása méretére,
Csak olyan formát melyet a görög ötvösök teremtenek
Kalapált aranyból és arany zománcozásból
Mely arra szolgál hogy egy álmos császárt ébren tartson;
Vagy egy arany ágra állítva amint Bizánc
Urainak és hölgyeinek énekel
Arról, ami elmúlt, el fog múlni vagy még eljövendő. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hajózás Bizáncba
Fordította: Kovács Iván.

Hogy a civilizáció el ne süllyedjen,
Nagy csatája el ne vesszen,
Csillapítsátok a kutyát, kössétek ki a pónit
Egy távolabb őrhelyre;
Caesar mesterünk a sátorban van
Ahol a térképek ki vannak terjesztve,
Szeme a semmire szegezve,
Keze a feje alatt.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

Hogy a tetőtelen tornyok leégjenek
És a férfiak visszagondoljanak arra az arcra,
Mozogjon a leg gyengédebben, ha muszáj
Ezen a magányos helyen.
Részben már nő, három részben még gyerek,
És azt hiszi hogy senki sem látja; lábai
Egy gyerek táncot gyakorolnak
Melyet az utcán lesett el.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

A serdülő leányoknak valószínűleg
Az első Ádám bukkan fel a gondolataikban,
Zárd be a pápai kápolnájának ajtaját,
Tartsd kívül azokat a gyerekeket.
Az állványzaton ott hever
Michael Angelo.
Nem hangosabban mint az egér
Mozog a keze ide-oda.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván

Megjegyzés: A tetőtelen tornyok Trójára hivatkoznak. A táncoló leány Heléna, ki végül is Trója bukását okozta.

Csodák csókját hozza szél
érezheti mind, aki él.
A frissen sült kenyér illatát,
hogy este együtt a család.
A szomszédban zongoraszó hallik,
az idő hajgumiként nyúlik.
Nyílnak a kertben a virágok,
össze simulnak idegen világok.
Az élet örömhangon zenél,
a szépség nem a nagy dolgokban él.

Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,
de belegondoltam mit érezhetett ő.

Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.