Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…

(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.

A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…

Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.

Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!

Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.

(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!

Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József

Adj, helyet magad mellett kérlek,
hiszen tudod, hogy nélküled,
minden perc, minden eltöltött óra,
keserves kín és gyötrelem.

Hadd legyek veled minden este,
s mikor fáradtan érkezel,
átveszem majd a vállaidról
a súlyt, mely a lelked őrli fel.

Tudom: most rossz időket élünk.
Fáj. És úgy tépi szívemet!
Őrjítő ez a messzeség, mely
elválaszt tőled kedvesem.

Lelkem most vad viharként tombol,
mint egy vulkán, és úgy remeg,
nem bírnám ki, ha bármi érne,
hiszen te vagy a mindenem.

Te vagy a szikra, mely még éltet,
s a tűz is, amely úgy lángra kelt,
amikor nem vagy, szinte éget,
s néha félek, hogy megsebez.

Adj, helyet magad mellett kérlek,
s szeress úgy, ahogy én teszem,
most míg itt vagyok, hisz egy perc csak,
s elragadhat az éj szele.

Teraszon ülünk csendesen,
Eszünk, borozunk rendesen.
Csendben, némán beszélgetünk,
Felrémlik előttünk életünk.

Később szó kerül jövőről,
Én lemondok a desszertről.
Inkább anekdotázgatok,
Így derűs perceket okozok.

Van sikere másnak, nekem is.
Eldöntjük az élet szép, vagyis
Azt inkább, hogy éljük életünket
Ha már megkaptuk létünket.

Lassan telik az ember ideje,
Lassan ránk száll a csendes este.
Békesség, szeretet leng körül,
Társaság emészt, csendben ül.

Hessentjük a szúnyogokat,
Topogtatjuk lábainkat.
Ezzel verjük taktust, ütemet,
Sorra vesszük sok éneket.

Ez kéne most is, mit oly’ rég
Ez gyermekkoromban történt még.
Sajna békés idők elmúltak
S ezek ma már csak vágyak.

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József

Versben és haikuban

Havazik, én meg állok, várok… nem a napfényben…
Csak várva és állva, ázok, sűrű hóesésben,
És már a bajuszomat is befehéríttette,
Hideg meg... szám szélét lilásra elkékítette!

Bízok, hogy reggelre a sok-sok jégvirág is kivirágzik,
Lesznek angyalok is… kántor jókedvű lesz és orgonázik…
*
Süvöltve száll a
Tél szele, árkokon át!
Árokparti szél.
*
Szép a fagyos kép,
Összekuszált hópelyhek…
Vízszintesen száll.
*
Hóesés! Szakad!
Kavarodás, fagyos kép!
Úgy dühöng a tél.
*
Reggel megint csak, tejfehér köd takarja be a hűlő testem,
Nagyon erőszakos, csak elállja, hogy messzire lásson szemem.
Kiútkeresésben, hóesésben, ritka-hideg másodpercben,
Keserűnek élt életpercben, hó fények átölelnek csendben.
Ördögi fekete hófelhők sötétjében… alatta mozgok…
Nagy, jéghideg kínok mögött... csak a sok jégcsap között nem romlok…
Vár engem az új élet és vele a sok új gyötrelem?
Mit tegyek, hogy már végleg hagyjon el engem a félelem…
*
Úgy szakad a hó,
Dombra megyünk szánkózni…
Hóba süllyedünk!
*
Reggel megint csak, tejfehér köd takarja be a hideg testem,
És az erőszakos, nem engedi, hogy messzire lásson szemem.

Kiútkeresésben, hóesésben, ritka-hideg másodpercben,
Keserűnek élt életpercben, hó fények átölelnek csendben.
Ördögi fekete hófelhők sötétjében… alatta mozgok…
Nagy, jéghideg kínok mögött... csak a sok jégcsap között nem romlok…

Vár engem az új élet és vele a sok új gyötrelem?
Mit tegyek, hogy már végleg hagyjon el engem a félelem…
*
Ha már hó esik,
Dombon fogunk csúszkálni…
Hóba süllyedünk!
*
Hegyek, fák, lombok, utak és bokros völgyek,
Mind fehérek, hópelyhek befedik őket.
Szállnak, a hópelyhek, repülnek ott fent, a széllel,
Az meg fújja őket mindenfelé, szanaszéjjel.

A hideg uralkodik hófúvással, szanaszét…
Már úgy várom a hófúvás végének kezdetét…
Vajon megérem én a vég kezdetét,
Vagy csak élem soká, a kezdet végét?
*
Gyönyörű, kék ég!
Havas, tejfehér minden.
Gyönyörködtető.
*
Felhőpaplan alól, ha majd kitakarják az égboltot,
Bízok benne, hogy látok én még szép eget… sok csillagot.

Vecsés, 2015. január 01. - Kustra Ferenc József

Hideg csendjében
Hallgatni hópelyheket…
Szellem melegség.
*
A napsugárzás
Ványadt szegény, nincs meleg.
Hajnal oly’ jeges.
*
Már a tavaszt vártuk majd' ingujjban, de újra becsapott!
Szibéria ideküldte a hidegét, az lecsapott!
Már a tavaszt vártuk majd' ingujjban, de újra becsapott!
*
Némán ideér
A szárnyaló hidegség.
Havat is meghoz.
*
Két napja, hirtelen, erős hóeséssel elkezdte,
Meg még elővett egy kis hófúvást is ez a beste.
Utakat, kerteket, háztetőket mind jól befedte.
*
A háztetők már,
Fehér hósapkát húztak.
Kémény, füstölög.
*
Mélabús dallam
Hallik a szélhárfából.
Hó, meg csak esik.
*
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
*
Hideg, északi
Szél, porhókavarást kezd.
Sarki a hideg.
*
Süvítve járkál
A forgószél. Havat hord.
Ítéletidő.
*
Vártuk a meleget,
De kiszakadt hideg zsákja.
Ez jött, tavasz helyett!
*
Zsákba hozta ide hideg magát, de az kiszakadt,
Mi így pár napja, megint élvezzük a mínuszokat.
A hajnali tíz fok mínusz majdnem elkábít,
Az a nappali mínusz három fok, nem ámít.
*
Jégpáncél borul
Lelkekre és mindenre…
Minden jéghideg.
*
Nekünk szokatlanul hideg ez az időjárás,
Most mondták be, ideér óriási havazás.
*
Fenyőerdők és
Ligetek, hó kabátban.
Még esik is rá.
*
A felhő hajók,
Tenger égbolton úsznak.
Erős havazás.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Bimbók még: hátra arc!
Kutyák: kezdjék enni telet…
Korisok: sorakozz!
*
Én már bebugyolálva támaszkodok a lapátomon,
De, hogy messzebbre lássak, állok egy jeges hókupacon…
Már bele is mart arcomba az erős északias szél,
Közben éhes medvékről, éhes fehér rókákról mesél…

Vecsés, 2018. február 25. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrös -ben, versben, haikuban, senrjú -ban és HIAQ –ban.