Van egy közeli-szomszéd háborút, és fölütötte a fejét a -majdnem élő- világháborús világhely-zet…

(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!

Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*

(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*

(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*

Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*

(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.

Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*

Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.


Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…

Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!

A tegnap már csak képkocka
Felrakhatod a polcodra
Kiszínezve fényesítve
Pár mosollyal jól meghintve

S amíg tart a festék a papíron
Megmarad az elpárolgott alkalom

Őrizd lelkedben a fényt
A vaku-villanást
Mely elhozza a reményt
A múltba párogott alkalommal
Bölcs-tapasztalt tartalommal
Mint harmat őszi hajnalon
Lecsapódik korosodott arcodon

Ecset szőrén megelevenedik
Tubusokba relytett massza
S új életre indul
Vászonra tapadva
Kivirágzik a kéz
S az elme akarata
A színkavalkád terében
Fogantatás pillanatától
Az anyag-rezonancia összekeveredik
Festék s alany egyé válik
Ahogy a teremtés formája
Megszületik

Egy apró tovalépés
A megformált világ
Lét-harmóniájában

Messzire hallatva hangját
Simára csiszolt kövek közt
Pancsolva siklik büszkén
A vén folyó.
Az éji fagy csillagfényes
Dermesztő karmait
Sebesen nevetve kerüli
A fakadó forrás árnyékában.
Lehellete a parthoz tapadva
Inbolyogva száll felette
Úgy követi szorosan
Az úszó levelek vándorlását.
Mély kanyarok relytekében
Elidőz csendesen
Aztán lendülettel neki iramodik
Hogy a lemaradás idejéből
S a partból valamit lefaragjon.

Aztán...
Ahogy egyre távolodik
Közelít lüktető szívéhez
Duzzad hajlékony teste
Meg a civilizáció szennye
Mi tisztaságát bekebelezte.
...

Az iskola, amelybe egykor jártam,
más lett. Eltűnt a régi pad,
de a belsőmben most is úgy él,
mintha tegnap lett volna csak.

Itt tanultam meg olvasni, írni,
a történelmet, a számokat,
Istenem! Milyen régen is volt!
De az emléke megmaradt.

Itt tanítottak emberségre,
s tisztelni tudni másokat,
s számtalan apró, hasznos dolgot,
mely a fejemben megragadt.

Múltak az évek, s gyermekeimre
éppen úgy várt az iskola,
új tanárokkal, s mégis épp úgy
fejükbe vésték a dolgokat.

Múlt és jelen. Majd összeforrva
emlékeinkben ott marad,
s bármily kopott is, épp oly kedves
marad nekem a régi pad.

Jó lenne látni még sokáig,
hány büszkeséget tartogat,
mint gyémántot, amely csiszolatlan,
s mégis. Értéke oly magas.