(leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.

Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…

Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…

Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…

Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.

Csacsogó füttyel köszöntik az estét,
Rigók nagy serege dúdol szép mesét.
Az ember csak ámul, kitárja szívét,
A természet ölén bűvölik kelkét.

Madarak hada búcsúzik a naptól,
Égi áldás száll az angyali hangtól.
Folyónak partján béka sereg fújja,
Lement a Nap horizonton túlra.

Virág illat száll, párával keverve,
Eltompul lassan az ember keserve.
Agg erdő szélén megnyugszik az elme,
Kultúra zaja nem hasít most bele.

Friss szellő hűsít, lengeti est leplét,
Távolra fújja napnak minden terhét.
Lekacsint Vénusz, ágyat vet az éjnek,
Jó éjszakát kíván minden személynek.

Dunatőkés, 2024. június 27.

Archív képek eseménytől
Szétmosódnak az időtől.
Elme rostán szűrt a tegnap,
Ami röppent lágyabb színt kap.

Régmúlt emlék - dalos madár,
Szebb a hangja valóságnál.
Hogyha hamis az ária,
Restaurál fantázia.

Ami történt...bár elillant,
Festett művet szívben villant.
Megbékélő szeretettel
Útra kel majd a lélekkel.

Minden emlék fénybe lépve
Elkísér az örök létbe.
Vissza száll a dalos madár,
A lélekben nincsen határ.

Dunatőkés, 2024. június 26.

Délceg fa árnyéka már régen csonkított,
Viharok villáma testébe harapott.
Vicsorgó szelek az ágait szaggatják,
De erős a gyökér ősi fát megtartják.

Ellent áll időnek sarjad a hajtása,
Legény még a talpán,van neki tartása.
A Korona hűst ád nemzet-t csemetéknek,
Hitet és erőt az összes levelének.

Jó földbe hullott a szép Csodafa magja,
Ármányok őrlője nem fogott ki rajta.
Mélyre nyúl gyökere, őrzi múltját hűen,
Istent dicsőítve megmarad jövőben.

Dunatőkés, 2024. június 26.

Esti számadás…

A lélekben is vannak csiszolatlan, jaj, zordon gránitkövek,
Én, mint a rabszolgám, ennek csak hátsó lépcsőjére léphetek.

Mérleg nyelve billeg, hol erre, hol arra,
Részben, rajtad múlik, milyen a tartalma.
Hogy miként látod visszanézve, magadba.

Ami elmúlt, az már elmúlt, az maga a történelem,
Hogy most mit gondolsz a voltodról, csak maga a vélelem.
Az esti lámpafénynél, az értékelő feladat adott,
Számítgassál, emlékekkel, hogy élet milyen volt, mit adott.

A lemenő Nap, bíboros szép fényében.
A vöröslő és alaktalan felhőben
Csodálkozva, mit írsz a számvetésedben?

Este valahogy tán' könnyebb visszaemlékezni,
Nem látsz mindent, ezért, így a múltba elmerülni.
Sikerült-e mérleg nyelvét egyensúlyba hozni?

Tudjad, hogy a saját főkönyvi összeged, neked már megmarad,
Bár még kutya is ugat, a tevekaraván… már, lassan halad.

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József