Én nem tudom miért nem érzem
Jázminoknak illatát,
Miért szenvedek kínban égve
Sok tivornyás éjszakát.
Én nem tudom miért sebez
A csók, ha éri ajkamat,
Miért fizetek sápadt kínnal,
Miért a vérem a kamat.
Én nem tudom -jaj- nem tudom.
Csak, azt tudom, hohy kínban élek
Véráztatva bús magam.
Járom a halottas táncot
Vad iramban, szédült fővel
Arcomra feküsznek ráncok
Megroggyanok bús fáradtan.
Hiába, mindig több a ránc
(Oh szűz leányok fehér teste)
S mint vadabb tánc, a tánc
Csak ezt tudom, csak azt tudom,
Hogy összerogyok egy hajnalon
S a vörös nap csókol szíven
Egy tarka, cifra pamlagon.
Jázminoknak illatát,
Miért szenvedek kínban égve
Sok tivornyás éjszakát.
Én nem tudom miért sebez
A csók, ha éri ajkamat,
Miért fizetek sápadt kínnal,
Miért a vérem a kamat.
Én nem tudom -jaj- nem tudom.
Csak, azt tudom, hohy kínban élek
Véráztatva bús magam.
Járom a halottas táncot
Vad iramban, szédült fővel
Arcomra feküsznek ráncok
Megroggyanok bús fáradtan.
Hiába, mindig több a ránc
(Oh szűz leányok fehér teste)
S mint vadabb tánc, a tánc
Csak ezt tudom, csak azt tudom,
Hogy összerogyok egy hajnalon
S a vörös nap csókol szíven
Egy tarka, cifra pamlagon.
"Lillynek. Boldogok kik sírnak,
mert ők megvígasztaltatnak.
Máté evangéliuma 5.4."
Arcomon kacag a bánat,
Véresre roncsolja számat
A bánat, a bolond bánat.
Szememben él a szenvedés,
Hasítja testem mint a kés
A szenvedés, a szenvedés.
Lelkemben dúl a fájdalom,
Ezért sikolt minden dalom:
A fájdalom, a fájdalom.
mert ők megvígasztaltatnak.
Máté evangéliuma 5.4."
Arcomon kacag a bánat,
Véresre roncsolja számat
A bánat, a bolond bánat.
Szememben él a szenvedés,
Hasítja testem mint a kés
A szenvedés, a szenvedés.
Lelkemben dúl a fájdalom,
Ezért sikolt minden dalom:
A fájdalom, a fájdalom.
"Szegedi Istvánnak."
A lelkem mint egy ódon ravatal,
Fekete selymekbe dúsan burkolt,
Tompa fényben gyászolja múltam.
Arcom bársonyán bú remeg,
Borús bánat, tavaszi halál,
Őszi levélhullás bús fájdalma.
Szívem mezején, e vérmezőn
Pipacsok nyílnak, véres pipacsok,
Vörösen nyílnak a nyár virágai.
Homlokomnak ívelt ívén
ezernyi ránc ballag fáradt csendben
Lomha lábbal, lankadt ínnal.
Testemben csendben kering a vér,
Némán folyik csobogva lágyan
Szívemnek piros életfolyója.
A lelkem mint egy ódon ravatal,
Fekete selymekbe dúsan burkolt,
Tompa fényben gyászolja múltam.
Arcom bársonyán bú remeg,
Borús bánat, tavaszi halál,
Őszi levélhullás bús fájdalma.
Szívem mezején, e vérmezőn
Pipacsok nyílnak, véres pipacsok,
Vörösen nyílnak a nyár virágai.
Homlokomnak ívelt ívén
ezernyi ránc ballag fáradt csendben
Lomha lábbal, lankadt ínnal.
Testemben csendben kering a vér,
Némán folyik csobogva lágyan
Szívemnek piros életfolyója.
Mosolyogj az én vakságomon
Hogy a fehért is feketének látom,
Mosolyogj halálos vágyamon
Hogy az életből a halálba vágyom.
Mosolyogj, hogy oly sokat sírok
Hogy én a könnyeimmel írok.
Mosolyogj, hogy fáradt a testem
Hogy az útszélén összeestem.
Mosolyogj tikkadt, bús dalomon,
Hogy én csak a halált dalolom.
Hogy a fehért is feketének látom,
Mosolyogj halálos vágyamon
Hogy az életből a halálba vágyom.
Mosolyogj, hogy oly sokat sírok
Hogy én a könnyeimmel írok.
Mosolyogj, hogy fáradt a testem
Hogy az útszélén összeestem.
Mosolyogj tikkadt, bús dalomon,
Hogy én csak a halált dalolom.
Egy tűnő arc után vágyódom
Mosolygó, tarka arc után
Egyszer láttam, egy téli délutánon.
Kikacagott a meleg prémből
Az arc friss volt, üde, hamvas
Rózsaszínű a sok krémtől.
Egyszer láttam, többször nem,
De ma is látom, sokszor látom
Amint kacagva tova libben.
Kerestem, de nem találtam
Jártam kertben, téren, utcán
S kerestem mindamerre jártam.
Hiába jártam nem találtam
Elvesztettem tolongásban
S örökre tőle - jaj - elváltam.
Mosolygó, tarka arc után
Egyszer láttam, egy téli délutánon.
Kikacagott a meleg prémből
Az arc friss volt, üde, hamvas
Rózsaszínű a sok krémtől.
Egyszer láttam, többször nem,
De ma is látom, sokszor látom
Amint kacagva tova libben.
Kerestem, de nem találtam
Jártam kertben, téren, utcán
S kerestem mindamerre jártam.
Hiába jártam nem találtam
Elvesztettem tolongásban
S örökre tőle - jaj - elváltam.