Csendes az erdő halkan hull a hó,
hajnalra a fákat lágyan betakaró.

Ébred a vaddisznó, ébred a szarvas,
távolból egy varjú károgást hallat.

Megindul az élet, élelmet keresnek,
vaddisznó az orrával feltúrja a földet.

A fák sűrűjében szarvas lépked csendben,
lába alatt mégis egy ág megreccsen.

Riadtan megáll, figyelme nem lankad,
egy ideig csak áll, majd tovább baktat.

Lassan közelít egy tisztás felé,
etető áll, s benne széna friss illata száll felé.

Madarak is éhesek, röpködnek fáról-fára.
Fenyő ágain keresnek enni, mégsem találnak.

Bokrok sűrűjében mi piroslik ottan?
Odaszáll egy rigó, hogy jobban lássa.

Hangos csipogással hívja társait,
gyertek ide gyorsan, találtam valamit.

Jön a madársereg, ellepik a bokrot,
kínálja magát a sok piros bogyó.

Mohón nekilátnak, nem irigy egy sem,
újonnan érkezők is serényen esznek.

Van még bokor elég, rajta érett bogyó,
jut itt bőven enni, míg nagy a hó.

Lassan esteledik, elcsitul az erdő.
Elbújik a sok állat a fagyos szél elől.

A nap is alábukik, hegy gerincén még látni,
vékony vörös csíkja rajzolja körbe a fákat.

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?

Szereted a testedet,
Őt minden nap táplálod,
kényezteted, babusgatod,
mindennel ellátod.

Étterembe hívod,
mindig vele vacsorázol,
ernyőt tartasz feje fölé,
ha esetleg ázol.

Adsz rá díszes kelméket,
mindig divatosakat,
büszkén hordja, viseli
ezeket a ruhákat.

Észre vetted, hogy Veled
mindig ott van valaki?
Aki folyton szomorú,
s magát egyedül érzi!

Nem kapott még törődést,
jó bánásmódot Tőled,
pedig a te hű barátod
az Egyetlen Lelked!

Ne rekeszd ki életedből,
ne gondolj csak a MA-ra,
még nem késő, hívd meg Őt is
egy Szeretet Vacsorára.

Ha zászló lennék lobognék serényen
ha szélvész lennék száguldanék
ha fa lennék ,felnőnék az égig,
s felhőkig érnének ágaim.

Vihar ha lennék,mindent lerombolnék,
s ha idő lennék megállítanám
tűz ha lennék én mindent felégetnék,
s aztán ha víz lennék eloltanám.

De így,vajon mit tudnék én tenni?
Hisz az életem olyan sivár,
mint az ég alján esténként lebukó
utolsó sápadt fénysugár.

Ősz Anyóka felvette
dérrel festett ruháját,
fehér lepellel takarja
fák meztelen ágát.

Ruhátlan ágaikat
az Ég felé fordítják,
ujjaikat áhítattal
imára kulcsolják.

Tiszta szívvel hálaimát
mondanak az Égnek,
hogy Ők ékes díszeik
a csodás természetnek.

Dérnek takarója alatt
soha meg nem fáznak,
szívük, lelkük melegére
angyalok vigyáznak.

Deres hajú Ősz Anyóka
büszke családjára,
szívhez szóló örömet nyújt
mindenki számára.