Új sírok, koszorúk
Virágok csokorba.
Akik köztünk éltek,
Akiket szerettünk
Elköltöznek sorba.

Őszi levélhullás
Életünk estéje.
Egyre hull a levél,
Elsiratunk egyet,
Új hull a helyébe.

Sokszor felidézzük
Emlékeink sorát,.
Hosszú körmenetben
Jönnek kedveseink:
Szülő, rokon, barát.

Szívünkre szorítjuk
Gondolatban őket,
Aztán fájó szivvel
Útjukra bocsájtjuk
A ködbe veszőket.

Telnek a temetők,
Lobognak a mécsek.
Itt a naplemente?
Körmenetben állunk,
Halkulnak a léptek.

Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,
elolvadni benned, mint egy hópehely,
elfeledni mindent, ami bennem forrong,
s nem érezni mást, csak érintésedet.

Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni
pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,
nem mertem mondani mennyire szeretlek,
s mire ráébredtem elvesztettelek .

Más karjába hulltál új reményt keresve,
és én ösztönösen megéreztem azt,
s kétségbeesve egy őrült pillanatban
lemondva, máshol kerestem vigaszt.

Megbántam százszor, de most már késő!
Légy mással nálam sokkal boldogabb,
számomra úgy is mindennek vége,
nekem már csak a bús magány marad.

Mama hol vagy ? Hűvös az este,
nem süt be fény az ablakon,
félek és fázom ,ha nem vagy mellettem,
nélküled védtelen vagyok.

Mama hol vagy?Bújj hozzám kérlek!
Hadd fogjam meg a két kezed!
Maradj itt hozzám simulva,
amíg még el szenderem.

Mama hol vagy?mTéged kereslek!
feléd nyúl csöppnyi kis kezem!
Fáradt arcodon végigszántva
megsimítva őszülő fejed.

Két tűzben edzett szív,
Egy füstbe burkolt szerelem.
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Vágyom rá, csak fájjon,
Fájjon, úgy szeresselek!
Nem tudhatod meg soha:
Én mindig Téged kerestelek.

Édes párom ne félj!
Nekem a fájdalom is gyönyör.
Csak maradj velem mindig,
Maradj meg hű és örök.

Váltsd meg magad énvelem,
Tisztán, szívvel-lélekkel
Lánc nélküli hűséggel,
Őszintén, szerelmesen.

És legyen ez az őrület
Háború vagy szerelem
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?