Idő 
Értékelés 
Értékelés Vehemensen vergődők Emma!
Heves vergődés a sorsom ma.
Testem lázadozik,
Lelkem, imádkozik…
Nem jössz? Hagyod ezt nekem… Emma?
Oda vagyok érted, hevesen,
Rajtam egy nagy görcs, vehemensen.
Uralkodni kéne,
Vagy ittléted kéne…
Emmácska, kínozol vérmesen!
Léted után vergődők Emma.
Kímélj meg, jöjj már ide még ma!
Vágynálak, kívánom,
Ittléted imádom…
Ments meg a görcstől még ma Emma…
Vecsés, 2020. szeptember 19. – Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK
Heves vergődés a sorsom ma.
Testem lázadozik,
Lelkem, imádkozik…
Nem jössz? Hagyod ezt nekem… Emma?
Oda vagyok érted, hevesen,
Rajtam egy nagy görcs, vehemensen.
Uralkodni kéne,
Vagy ittléted kéne…
Emmácska, kínozol vérmesen!
Léted után vergődők Emma.
Kímélj meg, jöjj már ide még ma!
Vágynálak, kívánom,
Ittléted imádom…
Ments meg a görcstől még ma Emma…
Vecsés, 2020. szeptember 19. – Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK
Versben és európai stílusú haikuban
Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.
Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…
Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.
Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...
Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.
Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.
Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József
Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.
Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…
Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.
Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...
Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.
Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.
Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Még csak hideget
Érzek! Melegíthetnél.
Lélekmelegség.
*
Még csak hideget
Látok! Zúzmarás létem.
Boldogság kutja?
*
Még csak hideg az
Élet! Szerelem meleg.
Egyveleg: csókod.
*
Hiányom van belőled, Etus!
Komolyan vágylak, itt nincs suskus.
Hiányzol léleknek,
Hiányzol testemnek.
Mond, hogy tudnálak bírni Etus?
**
Nélküled, élet üres vödör,
Hiányolom, hogy nem izzad bőr!
Hiányod lelohaszt,
Hiányod, nem fakaszt…
Mond, hogy tudnálak? Ó, mély gyönyör...
**
Bizton boldog lennék Teveled,
Minek élek én Te nélküled?
Boldogságom Tied…
Szerelmem is Tied…
Én bizalmam lenne hiteled.
**
Elmondtam, hogy tudd!
Ez így nem mehet tovább.
Vággyal jöjj... siess.
*
Elmondtam, hogy tudd!
Boldogságom keresem!
Bízásom… folyvást.
*
Elmondtam, hogy tudd!
Szerelmemet átadom.
Hitem: bizalmam.
Vecsés, 2020. július 29. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus limerik csokorban, valamint romantikus, anaforás fél haiku láncban, senrjú csokorban.
Érzek! Melegíthetnél.
Lélekmelegség.
*
Még csak hideget
Látok! Zúzmarás létem.
Boldogság kutja?
*
Még csak hideg az
Élet! Szerelem meleg.
Egyveleg: csókod.
*
Hiányom van belőled, Etus!
Komolyan vágylak, itt nincs suskus.
Hiányzol léleknek,
Hiányzol testemnek.
Mond, hogy tudnálak bírni Etus?
**
Nélküled, élet üres vödör,
Hiányolom, hogy nem izzad bőr!
Hiányod lelohaszt,
Hiányod, nem fakaszt…
Mond, hogy tudnálak? Ó, mély gyönyör...
**
Bizton boldog lennék Teveled,
Minek élek én Te nélküled?
Boldogságom Tied…
Szerelmem is Tied…
Én bizalmam lenne hiteled.
**
Elmondtam, hogy tudd!
Ez így nem mehet tovább.
Vággyal jöjj... siess.
*
Elmondtam, hogy tudd!
Boldogságom keresem!
Bízásom… folyvást.
*
Elmondtam, hogy tudd!
Szerelmemet átadom.
Hitem: bizalmam.
Vecsés, 2020. július 29. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus limerik csokorban, valamint romantikus, anaforás fél haiku láncban, senrjú csokorban.
Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál figyeltem a tájat,
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb!
Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!
Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor!
Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.
Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!
Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb!
Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!
Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor!
Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.
Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!
Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József
