Ládák és polcok
Írta: Kovács István
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.

A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.

És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.

Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!

Néha csak egy kis magányra vágyom,
Ismét szobám ajtaját bezárva látom.
Csak meredek, s nézem szobám sötét falát,
Ahogy a rózsa vörösből feketébe folyik át.

Az érzés fura, pörgetem magányos lelkembe
A régi, megfakult emlékeket,
S közben a szobám sötét falára meredek,
Csak meredek...

Lehullottak a fákról a levelek,
őszi napon ébredtem gyerekek.
Elmúlt a szép,elmúlt a nyár,
jövőre fogunk találkozni már.

Esik az eső,fúj a szél,
megjött az ősz,mindenki fél.
Nincsen több nyaralás,nincsen több szép,
Eljön egy időszak,s jön majd a tél.

Tart vissza minket félelem
Megfontolásra késztet intő példa
Mégsem hagyhatjuk annyiba, nem dobhatjuk el
Álmainkért bizony küzdeni kell
Álmainkért, mi bennünk rejlik
Mindidők végezetéig, örökké....

Elvonulunk csendben halni
fáradt szívünk megnyugtatni,
hogy nyugodjon,hogy ne verjen
fájó időket feledjen.

Elfeledjen minden bántást
könnyet,csókot,hamis áldást
S révedve a másodpercbe
leltárt vonni,érdemes e

Érdemes e,számot vetni
múlt időkbe temetkezni
Feltépni sok izzó heget
lelket ölő emlékeket.

Emlékeket,fájót,izzót
visszakérném, nem is úgy volt
De az ember lánggal égő
Aki első, új utat tör.

Új utat tör,törvényt neked
Iránytűt,hogy ember lehess
Ember legyél, az is maradj
Véred szavát sose tagadd!

Sose tagadd bűneidet
Fákra feszült könnycseppeket
Fáklyás voltál,világító
Tiszta lelkű,mint a friss hó.

Elfáradtunk,hát meghalunk
Sérült szívvel elbujdosunk.
Nyugodjon meg,már,ne verjen
Uram.Kérlek áldj meg engem.