Milyen gyorsan múlik
Minden,
A szép emlékek
Drága kincsem.
Bár akad köztük
Mattos, szürke, és fekete,
De mind elkísér
A végtelenbe.

Csak ez lesz
Az útravaló,
A lelkemből kiáramló
Pillanat,
Mely világítja utamat
A mennyekbe.
Istenem...
Majd eressz be!

Csuszka kutat a fa törzsén
Amott harkály kopogtat
Mókus szökken a bozótban
A természet hívogat

A pókhálók fonalán
Lecsúszik a drága fény
Remegve csillognak
Ártatlan tünemény

Beengedem a lelkembe
E pillanat ott hont kap
Hadd legyen szép melengető
Ez a röpke mai nap.

Isteni
Természettől eredő
Nedű-be csomagolt
Rejtett erő

Minden élőben
Felsejthető
Bár a génekben
Nem lelhető

Sajátságos tulajdonság

s mivel köze van
A pszicho-lógiához
Mi köze a mikróbához
Vagy éppen az akácfához

Eredete Titok-varázsa

Az ösztön
Lét-akarás a köbön
Természettől eredő
Varázs-erő.

Kaszakővel csiszolgatom
Fenegetem énemet
Hogy a penge odabentről
Legyen kicsit élesebb

Bekeverem a színeket
Festegetem életem
Ha idővel majd kifakul
Tarkább legyen végzetem

Fát ültetek az anyaföldbe
Tiszta szívvel gondozom
Hogy a fénnyel ölelkezve
A lelkemet még itt hagyom

A gondolat bűvös árral
Szétfolyik az éterbe
Ki érzi majd a szómágiát
Ott leszek a közelbe.

Verselek,
Kesergek.
Esőn állok
És elmállok.
*

Valóságom pihen,
Szelíden ölelem, esőt…
Elmállás valóság…
Homály hosszasan vacakol,
Aranyfelhőkön zakatol.

Vecsés, 1999. június 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…