A halottak vágányán
Száguldoz lelkem a tiszta ég felé!
Itt hagyom a földön köztetek
A jelenem, múltamat s a jövőt.
Hogy tisztán és boldogan éljetek...
Magához ragad az ősi föld.
A fehér havazás betakarja a felszentelt rögöt,
S én magammal viszem a hideg szobák fala emlékeit
Csontjaim fájdalmain.

Magányosan fut a lelkem a halottak vágányán
A végtelen, tiszta ég felé.
Fájdalmában sír, üvölt a szél az éjszakában.
S valahol felsír egy kisgyermek,
Valamelyik unokám talán?
Olykor a nagy szegénységben
Öröm egy falat kenyér.
A szomorú, téli estéken
Csendes magányában
Havat söpör a szél.

Most még itt vagyok a földön, s írhatom verseim,
Észrevétlen élem unalmas életem.
Majd ha csontjaim kínálom a földnek
Fehér paripán a téli havakon.
A halottak vágányán jön értem a fuvaros halál!
S karjába zár édesen az Isteni halál.
Több milliárd csillagok között
Fénylik majd csillagom
Örök életen át.

Szép Katikám ezüst álma,
Száll magasra nyári vágya.
Szép Katikám mosolya,
A szerelem otthona.
Csókja édes éjekbe száll,
Vad mezőkön nyíló virág.
Szép Katikám, reményem,
Hűséges hű feleségem.
Esőben siet, s ázik,
Ha tél van, ő is fázik.
Szép Katikám várj reám,
Piros bársony álmon át.
Dalt dúdol az esti szél,
Ifjúságunk múltba vész.
Magány száll az ablakodra,
Férjed, Feri haldokolva.

40 év - Rubin házasságunk évfordulójára

Csók közöttünk kettéégett,
Melledről a fény leégett.
Arcodon már csont zörög,
Pókháló a szemgödröd.
Kihűlt tested nem remeg már,
Nem zilál a kín, már nem fáj.
Vagy, ki voltál, szerető,
Öleléstől nevető.

Elvakít a hófödte táj,
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.

Adjon az Isten
Kalácsot, kenyeret
Szegényeknek egyszer végre
Karácsonyidőben.

Vagy legalább édes álmot
Sok csóró cigányra.
Éhség, bánat ne gyötörje,
A karácsonyt gyertyafénnyel ünnepelje.

Elvakít a hófödte táj,
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.

Adtál egy halálos csókot,
Az vitt az élettől messzire el.
Most már mindegy, hogy kiben hiszel.
Őszi hajnal vitt el
Minden érzést,
Minden álmot,
Vágyat és örömöt.
Harmatos könnyével ébreszt a nyár,
Távoli dombon
Anyám néz távol éveken át!
Nézi szegény, hogy jövök-e már.
Érzem, hogy nélkülem
Elvérzik ez idei nyár!
Hiába vártok,
Nem jövök már!
Azóta jó anyám elment,
Nem tudott várni,
Nem tudott élni nélkülem egy percet se már!