Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.

Egy reggel gondolt egy nagyot.
Ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.

Kukurikú kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.

Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.

Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu a juhászkutya.

Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott ahogy bírt haza.

Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.

Úgy ültek a bíróságban mint sötét baglyok,
és én, szegény patkány, bírálatuk áldozata lettem.
Pofám fel volt tépve mint egy nyúlszáj, és
válaszomat csak dadogni tudtam kérdésükre:
- Ön-vé-del-em volt, ura-im!
Nincs mi-ért bűn-hőd-nöm.
Láthatják kése mi kárt okozott,
Nem volt más hátra, magam is késhez kaptam,
hogy hamar véget vessek e csúnya dolognak.

De ők, sötét és komor baglyok,
ítéletükkel hamar elcsendítettek,
mondván hogy ismerik fajtámat,
és bármi ellenkezés részemről
csak még súlyosabbá teszi a vádat.
Íme, Párizs határain kívül elűzésre voltam ítélve,
és ráadásul hatvan sajogó botütést is kaptam,
Télen üres zsebbel még Párizsban is nehéz megélni -
s most a fagyott vadon a város falain kívül
lett a szánalmas igám és Kálváriám.

Isten veled, Párizs, te ravasz, vén szerető!
Remélem kocsmáidban sosem fognak csüggedni az ivók.
A bor mely oly bőkezüen ömlik a serlegekbe,
mindenféle népség bajainak marad legjobb gyógyszere.
Talán egy rövid ideig Pierre és Jacques
még emlékemre emelnek egy pár poharat,
egymás hátát veregetik, és játszósan
azon veszekednek hogy melyikük fizet,
de ha már eleget ittak, visszaemlékeznek arra
hogy nekik még mennyivel is tartozok.
E kölcsönt majd buzgón visszanyerik
volt szeretőm fehér combjai közt, míg én,
ki addigra már garantált eledel leszek
falánk farkasok fogai közt, kívánok
nektek egy jól fűtött és kellemes telet,
és könnyes szemmel végső búcsút veszek.

Otthon, Svédországban, nagyon
szegény körülmények közt nőt fel,
és már tizennégy éves korában
elvesztette gyári munkás apját,
ki spanyol influenzában hunyt el.
De tehetsége már mint gyermek
játszó társai közt megnyilvánult.
Velük együtt az utcán színészkedett,
és ő, szereplő úgymint rendező,
mint egy kis zseni, intézkedett.

Első jelentőséges munkáját mint
modell női kalap szalonnak végezte,
mely a legdivatosabb kalapokat árulta.
Katalógusban jelentek meg képei,
melyben fedett fejét és bájos arcát
minden jómódú és divatos hölgy
jóváhagyással és csodálattal bámulta.
Ott látta meg először egy filmrendező,
ki új és fiatal tehetségekre vadászott,
s így kezdődött a csoda mely róla jellemző.

Ettől kezdve felgyorsult az idő: szerepelt
egy rövid filmben. Szín játszó órákra járt,
és még alig volt húsz éves mire nevét s képét
film plakátokon az egész nép megcsodálta.
Először két svéd, aztán egy német filmben játszott.
Akkor már Amerikában is hallottak róla, hol
Louis B. Mayer úr Grétát Hollywood részére
mint újonnan felfedezett csoda megkívánt.
S emígy szált az üde és fiatal sztár hajóra
hogy bűvöletével meghódítsa egész Amerikát.

Hollywood volt az új földi paradicsom, hol
a sikert és a vagyont mint erény tekintették,
és vonzó ereje ő rá is kétségtelenül hatott,
az a mesebeli és csillagokkal díszített világ,
hol pénzes és szivaros pasasok uralkodtak.
A telefon állandóan csengett. Sürögtek
forogtak, s lelkesen s hangosan folytak a viták.
Ide pottyant be jóhiszeműen és ártatlanul,
de rögtön kezelésbe vették Mayer úr emberei,
és kezdődtek a követelmények és a próbák.

A csendes filmeknek ő lett az új sztárja,
melyekben zafír kék szemével beszélt,
mert itt valóban a szónál többet ért a tét.
Néha lesütötte hosszú szempillás szemét,
Aztán ámulattal kitágult a pupillája.
Ehhez hozzá fűzött egy mosolyt mely
a rajongás és az örömről tanúskodott.
Vagy összeszűkültek szemei mint egy cirmos
doromboló macskáé, amely a kényelemnek
teljes testével és bizalmával átadta magát.

A szerepek jöttek-mentek, Az Asszony és
az Ördögtől a Titokzatos Nőig és A Csókig.
Kedvenc szereplő társa John Gilbert volt,
kibe beleszeretett és kivel összeköltözött.
Ez volt nagy szerelmének leghasznosabb bére
és a boldogság és szeretetnek legkiválóbb éve.
Aztán elkezdődött a hangos film korszaka,
melyben meg volt kívánva hogy beszéljen.
Hangja kissé mélyebb volt a szokottnál, de
sokan ezt rejtelmesnek és csábítónak vélték.

Most már világszerte rengeteg rajongói
írtak neki, és fényképét és autogramját kérték,
de mindenen kívül, Grétának visszahúzódó
volt a természete, és nem szeretett nyilvános
helyzetekben megbámulva belekeveredni.
Ismert idézete az volt hogy “hagyjatok békén!”
Azt hogy mennyire szerették a filmjeit ő nagyon
is helyeselte, de azon kívül az ő élete csak
magáé volt, melyet senkinek sem engedte
hogy bármi módon bármivel is megterhelje.

Végül is váratlanul megszakította a karrierjét,
még mielőtt az öregedés jelei mutatkoztak.
New Yorkba költözött, hol maga ízlése szerint
élt és öltözködött. Sállal leplezte az arcát és
napszemüveget hordott, és mint egy inkognitó
száműzött járta be a nagy város számtalan utcáit.
Különböző műalkotásokra költötte vagyonát, Köztük
Renoir, Rouauld, Kandinsky és Bonnard festményei.
Nyolcvannégy éves korban halt meg és a hagyatékát
több millió dollárra saccolták a műértők béresei.

Fiatal tavaszi levelek fodrozódnak
kora reggeli szellőben,
napozva a vakító fényben
és virág-illatos levegőben.
A talaj hűvös és nedves,
és a gyökerek hálózata
láthatatlanul művelkedik.
?me az élet varázsa -
a lét titkainak lombikja.
A föld újjászületett
és sokrétű módja
a sötétség és csend
alapkövezetéből fakadtak.

Hányszor is álmélkodtam
afféle erőkön és hatalmakon
melyek sem láthatók sem hallhatók
és mégis léteznek.
Mennyire csodálkoztam
mint gyermek az élet titkain
melyek még a merev
és néma kövekben is rejtőznek.
Emelj fel kettőt és üsd
egyiket a másikhoz,
és a lelkük mélyéből
szikrával válaszolnak.

És aztán azok a fennkölt
és örök szikrák egy tiszta,
hold nélküli éjszakán
melyek kivilágítják az egeket!
Miféle csodálatos hatalmak
összeesküdése amely által megtört
a csend és kivilágosodott a sötétség
mielőtt minden elkezdődött?
(Épp oly tanácstalan vagyok
mint gyermekkoromban.)
Talán vissza kéne vonulnom
egy régi kolostorba,
szürke reverendában,
és csend-fogadalmat téve
melyet egy homályos,
gyertyafényes cellában tartok be,
arra várakoznom hogy a csend
mi módon felel.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József