Híg a fény erő,
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.

Erdő széli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csönd honol már vidéken,
Csoda villant... sebtében .

Rókát űz az őz.
Esti bátorság próba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.

Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?

Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.

Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán...hibákból!

Dunatőkés, 2024. május 13.

Gyermekként láttam,
Hadsereg utcán vonult.
Hit szállt...de puffant!
Nem tárult ki az ajtó,
Benn maradt a sok jajszó!

Lánctalp útba vájt
Félelmet, és reményt.
Jósolhatatlant!
Reszketett a vasárnap,
Miként jön el a holnap?

Rettegett család...
Féltő búcsú rokontól.
Bizonytalan út!
Senki sem lát a könnytől,
Elszakítnak örömtől.

Határon gyalog
Gyors menekülés...haza.
Híd reményt nyitott.
Néném ott-hon sürgönyt ír,
Hozzánk érkezik jó hír.

Isten kegyelmes,
Rendszer és út...emlék.
Szabad határ van.
Vér-kapocs és szeretet,
Korlátba nem ütközhet.

Jó néném Pécsett,
Szerette felvidéket.
Megboldogult már.
Utódokban szeretet;
Őriz hitet, emléket!

Uszály úszik,
Súlya húzza.
Lassan halad
Vizes útja.

Vizes az út
ÁR emeli,
Uszályosnak
Kedvét szegi.

Kedvét szegi
Az ár vize,
Jól jönne tán
Egy sztráda ide.

Vizes sztráda
Kikövezett,
Hát ez az út
Hová vezet?

Lépcső vezet
Már felfelé,
Sima folyás
Lett a múltté!

A múltté lett
Öreg meder,
Útját állja
A gátrendszer.

A gátrendszer
Már szokványos,
Víz-liftezik
Az uszályos.

Az uszályost
Mútja húzza,
Fáj a szíve,
Emlék zúzza.

A bősi vízlépcső-rendszer egy egész régió életét változtatta meg (a természet,és minden élőlényével együtt). Hogy mennyire jó vagy rossz...vitatható, de nem természetes!

Dunatőkés, 2024. április 26.

Az én nagypapám negyvenegy éve a szívemben él,
Még csak akarnom kell, térdére vesz és jókat mesél…
Az öreg, kemény Jenei, nagyszerű nagypapa volt,
És fiatalon, mint huszár, Galíciában harcolt.

Örültem, ha láthattam, puszit nyomtam orcájára,
Még jól emlékszem a nagy, fehér huszárbajuszára.
Oly’ nagy ember volt, boldogság volt közelében lenni,
Kisfiúként jó volt vele lenni, a szavát inni…

Még most is örülök, hogy az unokája lehetek,
Látom őt, hallom hangját… tanácsot nem kérhetek.
Szerettük egymást… elment végleg, már tanácsot nem ad.
Itt állok egyedül… velem szemben rosszakaró had…

Vecsés, 2003. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Itt állok előttetek,
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.

Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,

apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.

Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?