Valóság voltál, s álomba hulltál,
mely felsejlik késő éjjelen,
mint a szememből gyöngyöző cseppek,
amikor terád emlékezem.
Fáradt szememmel kutatlak egyre,
helyed kihűlt, s már oly hideg,
mint a zord téli éjszakában
fehéren hulló hópehely.
Valóság voltál, s álomba hulltál,
mint a rám törő éji csend,
melytől e döbbent némaságban
furcsán hangzik fel lélegzetem.
Valóság voltál, s álomba hulltál,
melyből kilépni nem merek,
lelkem itt maradt bilincsbe zárva,
melynek a kulcsát nem lelem.
S mégis: reszkető kezeimmel
olyan erősen szétvetem,
hogy zörögve hull le minden láncom,
mely szabadulni nem engedett.
Most itt vagyok. Erősen, bátran,
túllépve annyi mindenen,
s bármi is történt, nem érdekel már,
és csak a szépre emlékezem.

Néhai rokonokat meglátogattam…

Lépteimmel lassacskán araszolok az avaron,
Gyertya és mécses lángok végig kísérnek utamon…
Bejöttem én nyitott kapuszárnyon. Ülök majd padon.

Virrasztott éjjel…
Letaglóz a fájdalom…
Vágy-domb még épül…
*
Éjjel, fogy remény,
Sötétség, nem segítség.
Szívben, gyász az úr!
*
Varázslatos, arany-napsütéses világ ez,
De a mélyben lakó, ha kinéz, szakadt nemez.

Reggel új fények
Támadnak! Segítenek?
Új nap, új remény.
*
Néha fulladunk,
Önmagunkba vagy bajba.
Lét: örök váltó.
*
Sírokat mindenhol borítják koszorúk, mécses égett,
A koszorú szalagokat a morc szél, kis ronggyá tépett.

*
Kősírok némán
Várják, mécses lángokat.
Emlékezések!
*
Hosszasan itt voltam, de a gyertya, csonkig leégett.
A lefolyt, meleg viaszt hagytam, hátha melegített.
Érzem, hogy a sírodat halál bölcsessége belengi...
Átfáztam, így lassan indulok, haza kell menni.

Vecsés, 2015. november 6. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban, önéletrajzi írásként.

Ahol, egykor a kettőnk találkája volt a hátsó kertben,
Ott bizony, szépen kinyílt emlékként Kegyed krizantém bokra…
Az én, Kegyed iránti gyöngéd, nem elmúló érzelemben,
Az erős szeretet nekilendült, el is telt, már ragyogva…

El is nyílott már
A nagy krizantém bokor a kertben.
Szerelmem él még,
Ön után sajgón fájó szívemben.
El is nyílott már,
A nagy krizantém bokor a kertben.

Kegyed, már régen nincs velünk, a kert is ettől árva,
Szerelmem is rászáradt az Ön krizantém bokrára.
A könnyeim meg zúdulnak akaratlan... arcomra.
Én meg emlékezve bolyongok csak úgy egymagamba.

El is nyílott már
A nagy krizantém bokor a kertben.
Szerelmem él még,
Ön után sajgón fájó szívemben.
El is nyílott már,
A nagy krizantém bokor a kertben.

Vecsés, 2023. január 30. – Kustra Ferenc József - Íródott: Vaszilij Sumszkij: azonos c. verse átirataként. Közzétette; Szöllösi Dávid műfordító - január 29 2023.

Kijöttem és meggyújtom, legalább egy kis gyertya égjen,
Téged már csak rögök tömege ölel, a sírban, mélyen.
Halkan imádkozok, az imám messzire felszáll légben…

Téged már csak rögök tömege ölel, lent, sírban, mélyen…
Halkan imádkozok, halk imám messzire felszáll légben.
Kijöttem, meg is gyújtom, legalább egy kis gyertya égjen…

Elvesztettem már a fonalat… mert a sors mostoha,
Valami elveszett, várom, nem jön vissza már soha.

Sírodhoz jöttem, legalább egy szál gyertya érted égjen,
De a gyász körülvesz és annak vaksötétje végtelen.
Sok minden eszembe jut, ahogy itt emlékezem mélyen…
Ez kis derűt hoz, pici, lobogó lángocska fényében.

Sors ellen harcolni mi nem tudunk,
Szomorú könnycseppet nem hullatunk,
Hogy gyertya égjen, arra vigyázunk!

Vecsés, 2015. február 21. - Kustra Ferenc József

Látok én itt siremléket, mit nyalogat az enyészet,
Meg vannak még régi padok, mit eszik az időjárás.
Ezen bizony nem csodálkozom, dolgozik az elmúlás.
Lassan az öreg fákat is kivágják, tán' majdnem mindet…

Vecsés, 2014. november 29. -Kustra Ferenc József- íródott: egy temetői látogatás megörökítésére.