Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.

Édes az emlék,
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.

Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!

Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?

Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.

Amikor felnézek az égre,
Te jutsz az eszembe,
hogy talán ott ragyog a szemed fénye,
hiszen sajnos elmentél örökre,
csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,
amitől sokszor könnyes a szemem,
hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,
hiába is vár téged Anyu a szívem!

Még csak egy év és elmész
Magad mögött hagysz mindent
a múltat, engem.
Elfelejtesz,
elfelejted azt, hogy szerettelek.

Moslolyogni fogsz,
hisz boldog vagy,
egy új világ tárul fel előtted
ami talán szebb
talán jobb.

A tudat, hogy elmész
lebénit
Szinte látom, ahogy elsétálsz
és én csak állok könnyes szemekkel.

Most fáj minden
az emlékek, a múlt,
a jelen, a jövő.
Leginkább az fáj,
hogy nem látlak többé.

Csak egy mosoly, egy szó
elég lenne,
akkor el engednélek örökre
Fáj a szivem, szinte vérzik
Hiába,nem gondolsz rám.

Ahogy ülök és e sorokat irom
Szememben millió könnycsepp találkozik
Majd sorban a mélybe zuhannak
Lehetetlen,hogy elengedjelek,
Nem megy szeretlek.

Anya a szivem úgy fáj.

Fáj, mert elhagytál.

Mindenki látja, szenvedek.

Nem szeretlek, elengedlek.



Én csak közbe jöttem.

Mint egy selejt termék.

Gyerekkorom számomra egy rossz emlék.

Az életem fonalát egymagam kötöttem.



Az, hogy újra eggyütt leszünk álom.

Évek óta csak a hivásod várom.

Nincs értelme már, kár minden szóért

Köszönet mindenért, köszönet a jóért.