Nézem a képet, olyan ismerős.
Ódon kapu, kikezdte az idő.
Egyik szárnya sarkig ki van tárva,
Szinte hív,: térj be járókelő.
Mit rejteget a régi ház?
A sötét , hideg lépcsőházba lépek,
Rám zúdulnak a szunnyadó emlékek.


Nézem a képet, hol a tízes házszám?
Az is ilyen volt, száz éves talán.
Kopott falak, az udvaron leander,
Végig gang futott a ház oldalán.
Mit rejtett az a régi ház?
Az ifjúságot! Csupán az volt a titka,
Fürgén szaladtam fel a harmadikra.


A vén ház már csak emlékekben él,
Lebontották és új nő a helyében.
Vele tűntek el sorsok, életek,
Új álmok szállnak a budai szélben.
Kik akkor futva koptattuk a lépcsőt,
Ma tán csoszogva járjuk a világot.
Emlékezünk egy régi kapu láttán
Egy másikra, mely minket ifjan látott.

Néha még álmodom fehér karácsonyról.
Csilingelő szánkó, hulló puha hó,
Konduló harangszó s a meleg szobában
Illatos fenyőfa, aranyos dió.

Szép magyaros ünnep, betlehemes ének
Csak távoli emlék, nosztalgia már.
Új élet, új világ. Más itt a karácsony
Fehér hó helyett az arany napsugár.

Dél keresztje itt a karácsonyi csillag.
Soknyelvü az ének, mégis egy a szív.
Karácsonyfa alatt Jézusváró dallal
Gyertyafényes estén, új csodára hív.

Mindegy, hogy hol élünk, merre vetett sorsunk,
Betlehemes ének egymáshoz vezet.
Szeretünk mindenkit, mindent megbocsájtunk
És szívből kivánunk boldog ünnepet.

Szálltam az ismeretlenben
kerestelek,kerestem arcod ívét
leány alakod ifjú báját,hangod finom
rezdülését,de te már nem voltál sehol.
Találtam egy csokor szegfűt,
fehéret,sárgát egyszerű papírban
becsomagolva.
Láttam a régen hordott ruháidat
kicsit megnyugodtam és megsimogattam őket .
Itt vagy ismét ,láttam a fényképed
ismeretlen nőkkel voltál együtt-kiabáltam
Hívtalak,de elmondták hagyjalak mert te már mással
élsz ismét boldog vagy és szerelmesnek látnak.
Megtudtam hogy gyermeket vársz, és már vasalod
a kis jövevény ingeit,pontosan egymásra
hajtva a ruhák részeit,foltos volt némelyik
rejtegetted is előlem.
Majd megtaláltam az irataidat,kis fecniket,
semmit sem értettem.
s ahogyan haladtam a nemlét hálójában
verekednem kellett,hogy élhessek,
ekkor már nem számított veszítek e.
Amikor már azt gondoltam sosem látlak
érezlek többé,gyengéden befűzted vékony ujjaid
az enyéim közé,illettek egymáshoz mint
amikor igazán szerettél.
Látod? Mit tehetnék?Itt vagy velem, s bennem.
Betöltöd életem
minden apró pillanatát.
Velem vagy nappal,s velem vagy éjjel
amikor egymagam fekszem és álmodom.

- Elhalkult a zene, Halványabb lett a fény. De a virágok neked nyílnak még! -Szemem könnyes, tekintetem a semmibe vész. Emléked itt marad, bár tested elenyész. - Másképpen szól a zene, Más milyen a fény. Lelked mára csillagok közt él. Átölel az angyalok szerető karja. Szívemet a fájdalom marja! - Búcsúzom mert mást nem tehetek! Isten veled, találjon békét a lelked! Fné. Bíró Mária

Kabát, cipő még rajta a lányon.
Ruhástól terül el a díványon.
Könnyes a szeme, nagyon szomorú.
Lezajlott az utolsó randevú.

A szakítás derült égből érte.
A srác akivel a jövőt remélte,
Felrúgta vele a kapcsolatot.
Magyarázatot is alig adott.

Hitte a másik viszont szerelmét,
Hite most darabjaira hullt szét.
A szerelem, mit öröknek gondolt,
A mai randi porig lerombolt.

Mamája csendben hagyja hadd sírjon.
Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.
Emlékszik még egy ősrégi bálra,
Úgy került haza, mint most a lánya.

Akkor is könnyes volt a kispárna,
Ő is dühös volt a fiújára.
Visszagondolva nem nagy esemény.
Túltette magát, jött az új legény.

Lánya magát már álomba sírta,
A takaróját megigazítja.
Könnyen túléli, olyan fiatal.
Apró csalódás még nem hattyúdal.