Tél előn?

Sparherd előtt, régi karosszékben ücsörögtem?
Tél előn, jólesett, melegedtem.
A nyár már jó régen eltávozott,
De jövőre ellep járdát, rolót.

(tanka)
Szemerkél a hó?
Szél fú, földre hull - fagyos -
Zizegő levél.
Röpke emlék - rég volt nyár -
Dalod, szerelmi zsoltár.
**

Az ősz közben eltemette a nagy holt levél, tömeget,
Isteni színesek voltak, de ez nem jelentett eleget?
Sparherd előtt ültem és raktam rá a sok német brikettet,
Amikor meg elfogyott, lapátoltam bele tojásszenet!

(septolet -ek)
Alélt avar
Fák alatt
Vadvirágot takar.

Bokor alatt
Sünlak.
- avarból készült -
Az egész családnak.
*
Ősz temet
Faleveleket,
Színkavalkád odaveszett.

Köd szitál,
Tücsök nem muzsikál.
Egyedül bandukolok,
Betakarnak ködgomolyok.

(3 soros, zárt tükrös)
Ajtódon bekopogok,
Nyílnak emlékdobozok?
Ajtódon bekopogok.
**

Nem volt más tennivalóm, csak ülve melegedtem,
Sparherd előtt, régi karosszékben ücsörögtem?

(senrjú)
Hideg szél süvít,
Kandallómban tűz serceg.
Mélán szendergek.

Vecsés, 2019. augusztus 7. ? Szabadka, 2020. szeptember 18. ? Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, a kiegészítő tankát, septolet -eket, 3 soros-zárttükrös -t és a senrjú -t, szerző,- és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A mű címe: Egyedül bandukolok

Hull a hó
Hidegben odakint fázik a hóember.
Látszik a könnyes piros orcája
Hogy szenved magában,
A mennyekben nevetnek a kis angyalok.
Havazik mintha pihék szállnának,
Elötünnek a havas emlékek.
Tedd ki a cipöd az ablak mögé.
A hóban közeledik a kedves télapó.
S biztosan rátalál majd.

Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű

Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...

Kellesz nekem, mint kenyér az éhezőnek,
Meleg nyári zápor a szomjazó földnek.
Mint hajnali harmat a nyíló virágnak,
Mint oxigén a lélegző világnak.

Kell nekem az az út, mely Hozzád elvezet.
Kell nekem minden, mi összeköt Veled.
Kell nekem tomboló, tűzforró szerelmed,
Angyaltündér lényed és csábító tested.

Nélküled szárnyaszegett, árva madár lennék,
Kinek nincs ereje, hogy élje életét.
Nélküled az egész mindenség csak fájna.
Vagy az életemet beragyogó fáklya.

Te adsz nekem mindent, erőt, boldogságot,
Az életemet és az egész világot.
Kellesz nekem, mert ha nem lennél, nem élnék,
Ezen a bolygón már csak egy emlék lennék.

Kardot rántok, táj még hum.
Fényezni kéne, még berozsdáll!
Nem jő segítség?
*
Kardom, később is rántom,
Akkor már az utcán van mozgás!
Csak nincs segítség?
*
Kardom kirántva, tokja
Meg nincs is, magam erőlködők!
Kén? már segítség?
*
Kardom, oly? türelmetlen,
Már vagdalkozna, bele szúrna!
Nem kén? segítség?
*
Kardom kísér, elmegyek.
Erdei kispad? álmodozás!
Harchoz? segítség?
*
Kardom, ma is csak pihent.
Hiánya: vér nélküli ?jó- harc!
Fekszek? segítség?

Vecsés, 2020. november 17. ? Kustra Ferenc ? Emlékképek? íródott; anaforás senrjon csokorban és versszakos önrímbe. Rímképlet: 7-9-5 Hum = tájnyelvben: alszik.