Vágyakozás; versben, apevában, haikuban…

Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…

Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!

Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…

Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…

Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…

Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?

Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….

Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!

Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.

Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt.
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod;
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem,
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.

Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!

Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. április 12. Kustra Ferenc - a Don-kanyarban 1943. január 12.-n indult meg a végzetes -orosz- ellentámadás.

Köszöntelek újév
Búcsúztatlak óév!

Újév, legyen szép a tavasz, adj szépséges madárszavat,
Nap melege ingyen van, teríts ránk jó sok napsugarat.
Legyen jó a nyarunk is és legyen jó a termés,
Ha meg majd ősz lesz, a színe legyen nagyon mesés.

Tudod újév a régi jobb is lehetett volna,
De Te megteheted, adj jobbat? nagyon jó volna.
Tedd a dolgodat, ha már ünneppel vártunk, kérésünk teljesítsd,
Segíts a jó emberi élethez, nem kell, hogy te is feketítsd.

Jövő szilveszterre, nincs más, velünk együtt öregszel,
De addig légy jó, várjuk, ezért köszöntünk pezsgővel!
Mi is ott leszünk, jövőre, amikor tovalépkedsz,
És nagyon bízunk, reméljük, jókat mondasz, ha kérkedsz?

Köszöntelek újév
Búcsúztatlak óév!

Vecsés, 2014. november 30. ? Kustra Ferenc

Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.

Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.

A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...

A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik?
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.

Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.

Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?

Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.

A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.

Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!

Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?

A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?

Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!

Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?

Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű

Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...

(3 soros-zárttükrös)
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.

Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.

(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..

(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!

Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?

(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.

Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.

Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc