Élet-meditáció, tankában…

Virágzó, hazug
Szavak, öröm-hintáznak.
Ember használja!
Mért virul a hazugság?
Hová tűnt az igazság?
*
Gyötrő változás?
Könnyítő-e áldozás?
Bűnbánat... segít?
Minden érték elveszett,
A káosz csak kedvezett.
*
Vétkeinkkel, sok
Tragédiát okozunk.
Visszaút nincsen.
Bűn, bűnt követ. Mért teszed?
Elveszel… használd eszed!
*
Harag végtelen
És mindent letaroló.
Bocsánat... luxus?
Tudsz szítani haragot?
Akkor kérj bocsánatot!
*
Könnye is csorog
Életnek, mindenségnek!
Gyilkosa: ember!
Sárba tiport szeretet,
Könnyel tölti szemeket.
*
Generációk
Elszakadva, csak vannak!
Emberiség vég?
Szerte-hullt nemzedékek,
Itt a vég... Menedéknek…

Vecsés, 2017. augusztus 31. – Szabadka, 2017. szeptember 24. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:”Minden érték elveszett”

Őseim szavával beszélek.
azok a szívós harcosok kiknek otthona
Az uráli és altaji hegyek közt volt,
és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat
melyek a tenyerükbe voltak vésve.
Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,
kik Atlantiszt uralták, és kik részesei
e ókori és sejtett regének.

Nem ismerek más istent mint szívemet,
azt az élő, lüktető hús-harangot.
Szemeim ős hiteknek tág ablaka,
És a fejemben a nap fénylik,
mert önmagamnak vagyok a hajnala.
Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,
Az én lelkem a csillagok között bolyong,
és örök fényük toromnál tüzel.

A jövő gyermeke vagyok, saját
holnapom ígérete, attól elnézve hogy
Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.
Egy ezer álom és épp annyi éjszaka
most mint egy árvíz összeesküdik,
és mint egy egyedüli hosszas hang,
fenyeget torkomból kitörni,
hogy elmossa egy ezer év törmelékét,
és bármi mást mit ideje eltörölni.

De uralkodok önmagamon,
és erőmet fegyelmezem,
mert a földhöz vagyok kötve
és nagyon is csak ember vagyok.
Arra a nagy összeolvadásra várok
amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.

Láttátok felnőni a világot.
Miképp szór az ember mérges átkot.
Tettekkel, szennyes szóval dúlja szét,
amit megteremtett a mindenség.

Láttátok felnőni a világot.
Ti, akik csak néhányan ott álltok.
Megmaradt magja emberiségnek.
Lehetőség új teremtésének.

Hát neveljetek fel új világot.
Teremtsétek meg isteni álmot.
Rajtatok múlik, mi lesz a vége.
Boldog jövőt hozhattok el végre.

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!

Hétköznapi pszichológia

Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…

Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*

(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!

Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*

(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…

Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*

(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!

(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.

Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.

(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.

Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*

Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.

Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.