A Nagy háborúban
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Sokszor nem értem.....!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Hétköznapi pszichológia
A hazugság önmagában lévő, önmagát generálja,
És addig tartja fönt magát, amíg egy újabb nem degradálja.
A hazugság könnyen eladható, nincs, aki moderálja
És
Az emberek lelkét ötödik hadoszlopként biz' generálja.
Politikai hazugság országot és embert rongálja.
Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc
A hazugság önmagában lévő, önmagát generálja,
És addig tartja fönt magát, amíg egy újabb nem degradálja.
A hazugság könnyen eladható, nincs, aki moderálja
És
Az emberek lelkét ötödik hadoszlopként biz' generálja.
Politikai hazugság országot és embert rongálja.
Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc
Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
Az egész egy kárhozat?
?Egyszer a zúgó vihar úgyis elcsitul,
Előbb-utóbb a háborgó lelked is felvidul.
Nem kell hozzá más, csak egy kis akarat,
Hát fel a fejjel, és ne hagyd el magadat!?
Ugyan-ugyan; (Oximoronban)
A te lelked, talán már meg is szűnt, szerintem nem létezik.
Gazdag űr lett az életem, hanyag létünk, együtt lélegzik.
*
Lelkem, mint a hurrikán, tombol, mint vihar a tavon,
Csak ülök nagy nyugalomban, szemlélem, szinte vakon.
*
Minden hely elfogyott előlem, de én haladok tovább,
Falamon túl a végtelen semmije és út sincs tovább.
*
Űzöm, a homályt a nincsen-szabadság fényével.
A fény nyugalmát irtom a rombolás kéjével.
*
A kiömlött mézbe, nekem kőbevésett jogok,
Segítik; halál kaszájával szemben andalgok?
*
Viharban, nappal is vak éjszaka látható,
Éjjel a villámlásban, táj csak felvillanó.
*
Sorsom az életemet rám szabta, az egész egy kárhozat...
Dicsérnek, ó, milyen jó nekem, közben, vagyok az áldozat!
*
Nótázást hallok a tyúkudvarból, megyek, nézem, mi hallik,
Nincs ott más csak egy néma kacsa, egy lábon áll és trillázik.
*
Félreértés-gyanús esetben, a legjobb megoldás a tisztázás...
Az embereknek nem kell ez az igazság, jobb egy nagy ordítozás.
*
Gondolatom kusza képei, egymást kergetik,
Tisztán nem látom, hogy létem még felemelkedik.
Vecsés, 2019. október 14. ? Kustra Ferenc ? Az idézet; Takó Klára: Fel a fejjel! c. művéből való és ez adta az elemző inspirációt!
?Egyszer a zúgó vihar úgyis elcsitul,
Előbb-utóbb a háborgó lelked is felvidul.
Nem kell hozzá más, csak egy kis akarat,
Hát fel a fejjel, és ne hagyd el magadat!?
Ugyan-ugyan; (Oximoronban)
A te lelked, talán már meg is szűnt, szerintem nem létezik.
Gazdag űr lett az életem, hanyag létünk, együtt lélegzik.
*
Lelkem, mint a hurrikán, tombol, mint vihar a tavon,
Csak ülök nagy nyugalomban, szemlélem, szinte vakon.
*
Minden hely elfogyott előlem, de én haladok tovább,
Falamon túl a végtelen semmije és út sincs tovább.
*
Űzöm, a homályt a nincsen-szabadság fényével.
A fény nyugalmát irtom a rombolás kéjével.
*
A kiömlött mézbe, nekem kőbevésett jogok,
Segítik; halál kaszájával szemben andalgok?
*
Viharban, nappal is vak éjszaka látható,
Éjjel a villámlásban, táj csak felvillanó.
*
Sorsom az életemet rám szabta, az egész egy kárhozat...
Dicsérnek, ó, milyen jó nekem, közben, vagyok az áldozat!
*
Nótázást hallok a tyúkudvarból, megyek, nézem, mi hallik,
Nincs ott más csak egy néma kacsa, egy lábon áll és trillázik.
*
Félreértés-gyanús esetben, a legjobb megoldás a tisztázás...
Az embereknek nem kell ez az igazság, jobb egy nagy ordítozás.
*
Gondolatom kusza képei, egymást kergetik,
Tisztán nem látom, hogy létem még felemelkedik.
Vecsés, 2019. október 14. ? Kustra Ferenc ? Az idézet; Takó Klára: Fel a fejjel! c. művéből való és ez adta az elemző inspirációt!