(anaforás, kétszeres belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
Adjon a magyarságnak, bárhol él is, egy jobb jövőt!
Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
Magyart a magyar, bárhol lakik és dolgozik a másik testvérként szeressen!
A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen!
*
Szűnjék meg, már múljon… az ezeréves -már ősi- átok,
Mikor tettünk nektek ellent(!) európai polgárok?
Boruljon ránk az örök az isteni sugaras napfény,
A mai időkben ez lehetne örök letétemény.
*
Van -örök- hármas bérc, négy ismert folyam határán,
Szeressük egymást… szerető szív ne legyen árván.
Ne legyen magyarok gyerekének az sehol, semmiért… soha
És ha mégis akadna, akkor soha ne érezze… mostoha!
*
(anaforás, bokorrímes)
Magyar gyereket a sorsa okán, a kapott mostoha is szeresse,
Magyar gyerek a sorsa okán, a mostohát is anyaként szeresse...
Magyar mostoha, a magyar gyereket, hű-magyar ifjúnak nevelje!
*
(3 soros-zárttükrös)
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek,
Ha lehet, kezeljük így a hazát… emberek…
Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
No, de fiaim! Bölcsesség majd öregen lesz... Ti mindentudók…
Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók!
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot,
Ezer év alatt ennek híre bejárta már a nagyvilágot…
Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot.
*
(Bokorrímes)
Mióta itt a hazánk, mindig Európát védtük, ezért vért hullajtottunk!
Anyák mondják, hogy mi is itt voltunk és emberek... oly' sok-sok bölcsőt ringattunk!
Bánatkönny hullott talán ezerszer is és bút, bánatot... magunkban ringatunk…
*
(idézet)
„Világpolgár és világszabadság
Jelszónak szép, de puszta hazugság…
Átkos eszmék magvát bárhogy hintik,
A magyar csak magyar marad mindig…”
*
(bokorrímes)
Meghalni és pihenni – itt tud csak- a véráztatta ősi földben,
Ki magyar volt... most mégis magyar! Bízok hazám és a Te jövődben!

Vecsés, 2022. február 5. –Kustra Ferenc a József- íródott: Hamvai Sándor {1861 -1925} „Új esztendei ének” c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.

...karcolatok az életedben
leíróan, képletekben!

Mozzanatok az érthetetlen
értelemben.
Sóhajokban, félelemben.
Szembogárban, kézjegyekben.

Álarcosak az érthetetlen
értelemben.
Alkonyokban, rejtjelekben.
Porokban, tengerekben.

Szeretők az érthetetlen
életekben.
Megrészegült szerelemben,
élet-adó érzelemben.

Csillagokban az érthetetlen
végtelenben.
Nyomot hagyni emberekben, emlékekben, életekben...

...örökké a végtelenben!

Advent fénye


Édeni fényét,
mennyei ékét,
rejti az égbolt,
álmodozón.

Itt suhan; érezd,
éneke ébreszt,
csillan az advent,
várakozón.

Bársony a csend kint,
és öröm érint,
árad a fénye
glóriaként.

Múltat idéző
égi kitérő,
végtelen emlék,
vágyakozás.

Angyali hárfák
zengik a hálát,
szárnyal a hang már;
emberekért.

Ünnepi éjben
angyali kékben
templomot épít,
míg a hit él.


2021.11.25.

Vajh, vízióm van megint…?

A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.

Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.

Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…

Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!

A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…

A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…

Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…

Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!

Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József

Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.

Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.

Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.

Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.

Budapest, 1998. július 29. – Kustra Ferenc József