megszülettem
nem kellett volna
egy gyerek mégiscsak...
s meglett a kvóta

ennyi csak hogy legyek
ne mondják az emberek
meddő a szerencsétlen páros
ne sugdosson az egész város

milyen a szülőtől utálva lenni
csupán nyűg más semmi

korán letörték szárnyam
röghöz kötötté váltam
nem kell semmiféle vigasz
az életben semmi sem igaz

magamból már untig elegem
ideje hogy életem elvegyem

csak a természet olyan ostoba
ragaszkodok a szarhoz is
hiába mostoha

Három millió ember nevében
kérlek: nézz le ránk! Istenem!
Nem hiszem el, hogy ilyen sok ember
önhibájából nincstelen!
Mért nézed el, hogy esőben, fagyban
néhány forintért küzdjenek?
Mért tűröd el, hogy közmunka néven
porig alázzák népedet?
Mért azt véded, ki önkényes gőggel
sátánként poklot teremt?
Százat, ezreket dönt nyomorba,
elvéve tőlük a kenyeret.
Mért nem segítesz végre rajtuk?
Hisz ők is épp olyan emberek,
mint azok, kik díszes kehelyből isznak,
dőzsölnek, és csak züllenek.
Három millió koldus néz rád
esdve, hogy segíts! Istenem!
Ha látod és hallod ott az égben,
nem tűröd el, hogy így legyen!

Március van. Zsúfolt a tér, és
egyre jönnek az emberek,
virágokkal és koszorúkkal,
így éltetve az ünnepet.
Szózatok szállnak messze a szélben,
így éltetve a hősöket,
akik egykoron miattunk haltak, kiontva drága vérüket.

Istenem! Add, hogy egyszer végre megadja azt az ég nekem,
hogy a sok vér, mit kiontottak,
végre már békét hozzon el.
Ne legyen könny. És szenvedés sem!
Ne forrjon többé gyűlölet!
Lobbanjon fel a szeretet lángja,
s melegítse a szíveket.

Legyen béke! És legyen jólét.
Add, hogy munkát és kenyeret
kapjon végre az is, ki eddig,
sovány kenyéren létezett.
Add, hogy az eszme valóra váljon
végre, s oly idő jöjjön el,
hogy érdemes legyen élni a földön,
Uram! Engedd, hogy így legyen!

Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek,
De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek.
Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek?

Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot?
Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot.
Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot…

Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is…
A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis
Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis…

Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya,
Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya…
Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta.

Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene!
Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele.
Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele.

Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József

(anaforás, bokorrímes)
Néztelek, cigiztél és oszlott a füst a naptól csillogó levegőn,
Nem mertem odamenni, megismerkedni, néztelek belül szenvedőn…
Nem vágytam másra, csak fúd rám a füstöt, ami felfelé emelkedőn…
*
(senrjú)
Bánat, eltűnés.
Bánat, téli semmibe…
Bánat, imádat!
*
(Bokorrímes)
Sorsom jól kibabrált velem, mert nekem tán' végleg úgy rendelte,
Járlak a térdig-hó lepte utcákon, míg meg nem jön az este,
És kutyák ugatása égbe hallatszik, azt szép rőtre festve.
*
(septolet)
Emberek jöttek szembe,
Kérdezgetve,
Ég meg átfestve…

Mit mondjak válaszképpen?
Helyzetem bánatosan-idétlen…
Lelkemben
Elvesszen…

Vecsés, 2023. január 17. – Kustra Ferenc József – íródott: Oszip Mandelstam (1909) azonos c. verse átirataként. Közzétette a műfordító Szöllősi Dávid.